Mindenki felváltva nézett rám és Tomoe-ra. Először nem értettem, hogy miért vannak kiakadva, de végül leesett.
-Tomoe a nagybátyám. Míg a dédapámnál voltunk akkor találkoztunk-mondtam megvonva a vállam.
-Oh-szaladt ki Nanami száján.
Hátra fogtam a hajam, majd hagytam, hogy a nyirkos tincsek a hátamra omoljanak. A többség látszólag napi rendre tért a tény felett, hogy van egy olyan rokonom akivel jól kijövök.
Zavartan kezdtek el beszélgetni egymással, én meg végre levakartam a vállamról a cicám. Éppen vissza raktam a doromboló szőrpamacsot a zongorára, mikor megcsörrent a telefonom. Már mikor a kijelzőre néztem tudtam ki lesz az. A gyomrom rögtön összeugrott az idegességtől, a kezem remegni kezdett.
-Igen?-kérdeztem halkan ahogyan felvettem.
-Ugye nem felejtetted el, hogy elég sok pénzzel tartozol és ha nincs havonta legalább egy átutalás a számlámra akkor megint kamatot kell fizetned-mondta a vonal túlvégén a férfi.
-Mire akar utalni ezzel?
-Oh semmire nem utalok, csak tényeket közlök. Még két és fél millió yen a tartozásod, de ha azt számolom, hogy idén még nem fizettél akkor három millió.
-Hiszen csak elseje van-mondtam kétségbe esetten.
-Ez van. Azonban lásd milyen jó vagyok hozzád. Ha tizedikéig kifizeted az összeset, akkor nem találkozunk többet. Azonban a feltételem csak arra a pénzre vonatkozik amit még nem kerestél meg, tehát nincs a számládon. Boldog Új Évet Yuki-nevetett bele a telefonba, majd letette.
Remegett a kezem és csak néztem a zongorát. Nem tudom mikor fordultam meg. A többiek még mindig beszélgettek. Nem vettek észre semmit se. Kihúztam magam és miközben már a tárcsáztam a legelső számot ami a megbízóim listájában volt kirohantam a teremből.
A telefon kicsöngött, majd egy álmoskás férfi vette fel.
-Jó estét. Elnézést a zavarásárt, de szeretném megkérni, hogy a fotózást hozzuk előrébb-kezdtem, majd berohantam a szobámba.
Néhány óra múlva már úton voltam a stúdióba A sofőröm ideges volt és fáradt, ahogy a stúdióban mindenki. Nem győztem elnézést kérni tőlük, de nem volt más választásom.Vagy ez, vagy még több kamatot kapok a nyakamba.
A szüleink vétkéért a gyerekek kapják a büntetést. Anyám adósságát nekem kellett megfizetnem. Folyton ez járt a fejemben. Minden alkalommal. Ha felléptem a koncert után és vége felé csak azt néztem mennyi az az összeg amit már ott helyben befizethetek ennek a férfinak a számlájára.
Éjfél körül járhatott amikor végeztünk a fotózással. Tudtam, hogy a stáb morogni fog a hátam mögött, de most nem érdekelt. A főnök tudta, miért hívtam őket össze rajta áll, hogy hogyan állítja le a többieket.
Hajnali egy volt mire a kurzusra értem. Cecili rögtön hozzám bújt, de én csak bedőltem az ágyba, majd rögtön el is aludtam. Ötkor keltem és intézkedtem egy másik munka után. Szerencsémre itt nem egy hónappal előbb kellett előre hoznom a munkát hanem csak néhány órával. Az új lemezem klipjeit vettük fel. Minden elkészült klippért kaptam fizetést, pont azért, hogy minél többet dolgozzak azzal a csapattal. Most azonban semmit nem tettem el a fizetésből. Mindet egy számlára utaltam, így azon folyamatosan csökkent a mínuszok száma.
-Yuki ma nagyon beleadsz mindent-mondta az ebéd szünetben a rendező.
Haloványan rá mosolyogtam. Ő nem tudta, hogy mindössze négy órát aludtam és az izmaim már sikítanak a megfeszített tempótól. Arról nem is beszélek, hogy folyamatos gyomorideggel küzdöttem ami félõ volt, hogy komoly gondot fog okozni, ha nem csinálok neki valamit.
-Rendben nemsokára itt a Quartet Night! Álljunk át, hogy addigra minden rendben legyen-mondta a rendező.
Otthagyott az ebédem maradékával, amihez igazából hozzá sem nyúltam. Míg ők átrendezték a háttereket addig én átöltöztem. Csoda, hogy a fiúk bele mentek végül a közös dalokba. Persze a stílusomhoz közelebb állt a rockosabb Quartet így velük kezdtem. Előre féltem Ranmaru hirtelen haragjától. Egy gitárom már tönkre tette. Most elhatároztam, hogy nem adom neki kölcsön. Ha kell neki egy gitár amit tönkretehet akkor kérjen a kellékesektől.
Valamit megérezhetett, mert hozta a sajátját. Bakker ma nem lesz düh kitörése, hiszen a sajátját nem fogja tönkre tenni.
-Kicsit mosott rongyhoz hasonlítasz-jegyezte meg a rockker a maga határozott hangján.
-Meglehet, de legalább nem vagyok bukott Romeo-szűrtem a fogam között.
Ran mérgesen nézett rám, mivel értette a célzást. Övön aluli ütés volt, de nem érdekelt. Azonban a fiú szeme töménytelen mennyiségű fájdalom tükröződött, de még ez sem hatott meg.
A rendező intett felénk, én meg fejemmel arra intettem. Ran értette a a célzást, majd mérgesen oda állt a helyére.
Ranmaru
Mégis mi a fenét képzel ez a lány? Ha azt hiszi, hogy sértegethet akkor nagyon téved. Habár ha őszinte akarok lenni magammal akkor csak azért húztam fel magam ennyire, mert igaza volt. Elbuktam Natalie terén és ezen már semmi nem változtat. Annyira lefoglalt, hogy magam mellett tudjam, hogy nem vettem észre, hogy az érzései irántam csak barátiak.
Yukinak teljesen igaza volt, még is fájt, hogy erre emlékeztet. Az első három klip alatt csak a szavai jelentésén gondolkoztam, aminek az lett a következménye, hogy az a kis mitugrász csaj fejbe vágott egy összetekert papírköteggel.
-Koncentrálj már! Nem hiszem el, hogy ennyire szét legyél esve!-mondta ingerülten.
-Te meg ne ütögess!-vágtam vissza.
Jutalmam megint egy fejbe csapás volt. Mérgesen kaptam a papírköteg után, de gyorsabb volt. Amilyen kis vézna és pöttöm, annyira volt fürge is.
-Ezek megint felforgatják a stúdiót ha így folytatják-jegyzete meg valaki.
Újabb emlékeztető a két évvel ezelőtti eseményekre. Akkor annyira ideges voltam Natalie miatt, hogy tönkre tettem a gitárját. Azóta se vettem Yukinak egy újat. Talán ezért is volt az, hogy nem rohantam utána kitépni a kezéből a papírokat. Bármennyire is utáltam volna beismerni akkor is neki volt igaza.
-Jól van gyerünk emberek. Mindenki vissza a helyére. Újra vesszük a klippeket-mondta a rendező.
-Remek-morogta Yuki és mérgesen nézet rám.
Nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy a telefonját bedobja a táskájába. Soha nem láttam ennyire idegesnek. Még akkor se mikor a gitárját össze törtem. Valami azt súgta, hogy nagyon nagy dolog van a háttérben.
Másodjára már jobban összeszedtem a gondolataimat, így a felvétel sikeres volt. Ránk már nem is volt szükség. Alig öltöztünk vissza az utcai ruhánkba, mikor feltűnt hogy a lány halkan suttog valamit a rendezővel A férfi megveregette a vállát, majd a stábhoz fordult. Yuki megropogtatta az izmait, majd vissza állt a kamerák elé.
-Ez még mindig dolgozik?-kérdeztem a többieket.
Ai rá nézett, majd felvonta a szemöldökét.
-Nem úgy nézz ki mint aki menni akar-jegyezte meg.
-Tényleg munka megszállott-mondta Camus.
Yuki
Ranék még mindig ott voltak, de már nem érdekelt. Amint elkezdődött az aláfestő zene nem létezett számomra a külvilág. A túlóra díj így is járt már. A rendező még egy klipre adott engedélyt így mindent bele adtam. Félóra múlva már ennek a kifizetése is a számlára vándorolt.
Alig öltöztem át, már rohantam az épület másik végébe egy fotózásra. Hayatonak köszönhetően a Dashhal volt közös fotózásom. Nehezebben figyeltem, de nem mutattam ki. A hat lánnyal igazi felüdülés volt a munka. Nem beszéltek sokat és csak akkor szóltak hozzám ha kellett.
Kilenc nap múlva úgy néztem ki mint egy élőhalott. Legalább tíz kilót fogytam és a szemeim karikásak voltak. Hajnaltól hajnalig dolgoztam ráadásul alig aludtam valamit. A kávé már nem segített. Tudtam, hogy ha aznap nem sikerül kifizetnem a maradék tartozásom a kamatok a maradékra megint a nyakamba zúdulnak. Előző este az én "hőn szeretett" törlesztőm felhívott, hogy figyelmeztessen mennyi még a tartozásom amit másnap éjfélig vár a számlára. Enyhén szólva kiborultam akkor. Miután visszaértem a kurzusra, majd egy óráig csak zokogtam. Hajnali kettő volt mire abba hagytam.
Idegesen néztem az órámra. Reggel hét volt. Még várnom kellett két órát, hogy felszabaduljon a stúdió ahol az aznapra szóló összes felvétel és maradék klipet felvehettük.
Aznap a két fiúbandával közös klipjeinket vettük fel, de nekik előtte egy hajnali élő műsor felvételén kellett részt venniük.
-Yuki-chan-szólított meg bizonytalanul Nanami.
Ahogy ránéztem hátrahőkölt, de nem ment el.
-Nagyon rosszul nézel ki-mondta és elém tett egy csokis sütit.
Csak néztem rá, majd vissza fordultam a kávés bögrém felé.
-Pihenned kellene-súgta és leült velem szembe.
-Majd pihenek ha sikeresen befejeztem a mai napot-mondtam.
-Úgy hallottam, hogy a mai napon a Miyazaki cég elnöke is itt lesz...
-Micsoda?-kaptam fel a fejem.
-Állítólag meg akarja nézni, hogy az egykori tanítványai jó kezekben vannak e. Gondolom itt rád és Tomoe-kunra gondolt.
-Nem tudott volna szólni előtte?-kérdeztem magamtól.
Ha nagyapám meglát kitér a hitéből. Az az igazgató keze van a dologban megfojtom. Eddig elkerültem Tomoe-ét is, csak, hogy ne lássa, hogyan nézek ki, de z most be tett.
-Yuki! Na végre gyere öltözz át! Hogy nézel ki te lány?-kérdezte a stylist.-Sok dolgom lesz veled, na gyere.
Felrángatott a konyha asztaltól, majd az öltözőmbe vezetett. Miután gyors átöltöztem, neki állt a sminkemnek. Úgy éreztem mint akire egy tonna alapozó került, de mikor a tükörbe néztem láttam, hogy nem is használt sok sminket. Mire a fiúk végeztek a kvízzel már én is szolkánlatképes voltam.
A nap felénél jártunk amikor nagyapa és Tomoe betoppant. Szerencsémre éppen egy klip közepén voltunk így nem kellett oda mennem hozzájuk. Valaki állt mögöttük, de nem érdekelt, hogy ki az. Csak egy óra múlva mentem oda hozzájuk.
-Szia Yuki. Ügyes vagy-mondta a nagyapám, mintha csak régi diákját dicsérné meg.
-Köszönöm Miyazaki-sama-mondtam.
Nagyapa lopva a háta mögé mutatott a szemével. Lopva átnéztem a válla felett és azt hittem menten össze esek. A háta mögött kaján vigyorral az arcán az életem megkeserítője állt. Látszólag úgy tett mint egy multi cég elnöke aki csak Miyazakival van megnézni a sztárokat, én azonban tudtam miért van itt.
Arra kíváncsi, hogy megtudom e csinálni még a mai nap folyamán a kifizetést.
-Nem tudom mit keres itt-mondta nagyapa halkan.
-Megbocsájtotok egy kicsit?-kérdeztem.
Nem vártam meg a válaszát, csak elléptem mellette.
-Mit akar?-kérdeztem mérgesen, de halkan.
-Csak ellenőrzöm, hogy megkapjam a pénzem-válaszolta ugyan azon a behízelgő hangon amin beszélni szokott.
-Ne aggódjon meg fogja kapni a pénzét.
A nap további részében megpróbáltam kizárni a tudatomból a férfit és csak a maradék klipre koncentrálni.
Sikerült. Nem sokkal éjfél előtt sikerült az utolsó yent is átutalnom a számlájára. Büszkén húztam ki magam, de ő csak gyűlölködve nézett rám.
-Na mehetünk haza?-kérdezte Shou vidáman.
Bólintottam, majd elindultam az öltöző felé. Azonban nem tettem meg két lépést, egyszerre mintha lekapcsolták volna a villanyt se kép se hang megszűnt a külvilág.
Cecil
-Yuki!-kaptam utána, de már késõ volt.
A lány hanyatt vágódott a padlón. Letérdeltem mellé, majd a fejét az ölembe emeltem. Légzése kapkodó volt, de a bőre jéghideg. A stáb rögtön ott volt, hogy segítsen, de csak egy embernek jutott eszébe mentőt hívni. Miyazaki volt az aki elkergette a tehetetlen embereket.
-Mindenki nyugodjon le!-mondta és maga is letérdelt mellém.-Yuki nézz rám-kérte, de a lány nem felelt.
Csak ekkor tűnt fel, hogy mennyire sovány is.
-Hol van Yuki időbeosztása?-kérdezte idegesen.
Valaki előkerítette Yuki noteszét, majd át adta neki. Átfutotta a lapokat, majd mérgesen a földhöz vágta.
-Most boldog vagy te szemét?-kérdezte és közben a gazdag palihoz ment.
-Miért lennék boldog? Valaki össze esett. Nem örülök neki...
-Ne játszd meg magad! Tudod nagyon jól miről beszélek! Mi a francra kényszerítetted már megint!-kiabálta az öreg.
-Semmire.
Feltűnt, hogy a férfi minden megbánás nélkül mosolyog. Nem tudtam miről van szó, de ez nyugtalanítani kezdett.
-Persze én meg nő vagyok! Megint azt az aljas ajánlatot tetted neki, hogy ha bizonyos ideig kifizeti a maradék tartozását akkor rendezve van a számlája? Mert ha igen akkor esküszöm, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárba! Megkapod az összes pénzed, csak szállj már le szegény lányról!-üvöltötte.
-Megnyugodhatsz... A mai napig kapott határidőt. Rendezte az anyja számláját-mondta a férfi, majd mint aki jól végezte a dolgát hátat fordított és kiment.
Döbbent csend fogadta. A néma stúdió hangjába csak a mentők szirénája törte meg. Néhány perc múlva már Yuki mellett térdeltek.
-A sürgősségire kell vinnünk-mondta az egyik orvos.
Mellé hoztak egy hordágyat, majd átemelték rá. Lassan álltam fel és tehetetlenül néztem, ahogy kiviszik. Már másodjára láttam így távolodni és ez nagyon megijesztett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése