15.felvonás Az ismeretlen ismerős

Yuki

A szilveszter éjjel nagyon szerettem volna már vissza menni a kurzusra. Aznap reggel Tomoe vissza utazott a fő szigetre, mert neki még új év előtt megkellet keresnie az új ügynökségét. Mivel vissza költözött Japánba így felmondta a londoni szerződését.

Unatkoztam és szenvedtem is. Apám és a testvéreim vissza mentek még előző nap este, ahogy a család többi tagja is. Valahogy a többség nem akarta a dédapámmal tölteni a szilvesztert. Nekem nem vele volt bajom hanem azzal, hogy hiányoztak a barátaim. A vacsora nagyon szerény volt és kellemes. Dédapa remek hangulatot teremtett, de akkor is nagyon nem volt jó. Végül úgy este tizenegy körül ki is bökte mi a baj.

-Yuki nem akarsz ide költözni?

Felkaptam a fejem, de nem tudtam mit mondani elsőre.

-Gondolom nem a válasz. A fiam mesélte, hogy miért lettél sztár. Azonban én segíthetek, hogy...

-Nem akarom, hogy más vigye el a balhét anyám miatt. Ő az én felelősségem. És különben is. Az a férfi nem hagyná, hogy más fizesse ki a számlákat-mondtam idegesen.

-Attól még ide költözhetsz...

Csak felnéztem rá, majd vártam.

-A te szíved nem itt van igaz?

-Sajnálom... Jól érzem magam a közeledben, de ott vannak a barátaim és...-ekkor elhallgattam.

Tényleg azt mondtam amit? Nagyapára néztem, de ő meg állt a mozdulat közepette és döbbenten nézett rám. Villáján ott volt az aktuális falat, de nem vette be a szájába. Helyette inkább mosolygott, majd az apjára nézett.

-Yuki még soha nem mondta, hogy lennének barátai. Szerintem legkésőbb elsején haza reptetem. Szüksége van rájuk-mondta, majd utána megette a falatot.

Nem szóltam semmit csak néztem őket. Kicsivel éjfél előtt bocsánatot kértem, majd felálltam. Nem bírtam ott maradni velük, hiszen éreztem, hogy papi mit szeretne. Persze megértettem, hogy egyedül van, de ez még nekem is sok volt. Nem bírtam volna ott maradni a szigeten, még akkor se, ha az összes macskáját nekem adja.

Berohantam a szobámba, majd lerogytam az ágyra. Kezem a telefonomra tettem, amit még az előtt tetem az ágyra, hogy nyolckor lementem volna az étkezőbe. Volt rajta egy üzenet a fiúktól, de semmi több. Viszonoztam a jó kívánságukat, majd bekapcsoltam a gépet. Míg arra vártam, hogy a kamera program bekapcsoljon, elővettem a hegedűm és gyorsan, de óvatosan felhangoltam. Begyantáztam a vonóm, majd mikor sikerült beállítanom a kamerát, hogy rám fókuszáljon elindítottam a felvételt.

Amint a vonót a húrokra helyeztem kikapcsolt az agyam és csak játszottam. Játszottam míg már az ujjaim sajogni nem kezdtek. Kavarogtak a gondolataim és hallottam, ahogy magamnak is zavaros a dallam, de nem érdekelt. Éreztem, hogy ha majd vissza hallgatom és elkezdek rá szöveget írni nagyon erős és valószínűleg kassza siker dal lesz belőle.

Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telt el, és gyanítottam, hogy vagy négy dalnak elegendő zenét játszottam le, de mikor leállítottam a felvételt és elküldtem emailben magamnak már elmúlt éjfél. Cecili finoman hozzám dörgölőzött.

-Boldog Új Évet cicus-mondtam, majd fel álltam és elraktam a hegedűm.

Ahogy kinéztem a szobám ablakán, még éppen láttam az utolsó nagy gömböt a tűzijátékból, amit a fő sziget partközeli településéről lőttek fel. Soha nem értettem mit szeretnek az emberek benne. Jó elismerem, hogy szép volt meg minden, de nem foghattam fel, miért várják annyira és miért keresnek egy szabad tetőt amin végig nézhetik.

Gyors letusoltam, majd az ágyba bújtam. Cecili rögtön oda feküdt a fejem mellé és halkan dorombolni kezdett. Szerettem ezt a cicát és már előre rossz érzésem volt, hogy el kell hagynom őt.

Reggel egy szoba lány korán keltett. Dédapámnak volt két meglepetése a számomra, de nem volt hajlandó elmondani, hogy mi az.

-Szia kicsim! Jól aludtál?-kérdezte mosolyogva.

-Ahhoz képest, amennyit szoktam aludni igen-mondtam és összébb húztam magamon a köntösöm.

-Akkor jó. Miyatsuki említette, hogy mindig szerettél volna egy tetoválást, de nem volt alkalmad elmenni egy mesterhez.

-Igen így van-mondtam és gyanakodva néztem rá.

hova akar kilyukadni?

-Nos én úgy gondoltam, hogy ennyit megtehetek az én örökösömért-kacsintott rám.-Napokkal ezelőtt lefoglaltam egy tetkó művészt, hogy a mai napon megcsinálja neked azt a tetkót amit szeretnél.

Leesett állal néztem rá, de ő csak nevetett.

-Most mi van? Ha már annyi időd van akkor miért ne. Meg aztán én tényleg szeretném ha a vágyaid teljesülnének. Szeretném ha tudnád én is melletted leszek mindig-mondta, majd leültet az egyik székre.-Remélem van már elképzelésed...

-Nyugi apa. Yuki már évekkel ezelőtt megrajzolta, hogy milyen tetoválást szeretne, majd és ez a véleménye még nem változott meg-szólat meg a hátam mögött nagyapa.

Ahogy megfordultam észre vettem, hogy mögötte egy ismeretlen férfi áll. Nem volt túl idős. Viszonylag jóképű volt és ahogy néztem nagyon zavarban érezte magát. Kezében egy nagy táskát tartott. Karjain tetoválások jelezték, hogy őneki mi is a hivatása.

-Áh már meg is érkezett! Jó reggelt foglaljon helyet és fogyassza el velünk a reggelit-mondta dédapa.

-Köszönöm, de már ettem. Nem szoktam hozzá, hogy hajnalban házhoz mennyek, főleg ilyen családhoz...-mondta zavartan a férfi.

-Értem szeretne minél előbb haza menni, vagy esetleg kényelmetlen, hogy egész napra vendégül látom?-kérdezte dédi.

-Hát nem szoktam ennyire felső kasztbelieknek tetoválást csinálni... Már mint elnézést, csak ...

Lopva rám nézett és ekkor megértettem.

-Ha miattam van zavarban akkor ne tegye. Nem vagyok az a fajta sztár aki semmibe veszi az embereket-mondtam mosolyogva.

Ahogyan sejtettem a férfi elvörösödött és lesütötte a fejét. Halk kuncogás kíséretében leugrottam a székről.

-Mindjárt jövök átöltözöm-mondtam.

Magamon éreztem a férfi pillantását ahogy kisiettem. Kényelmes, otthonos ruhát vettem fel, majd gyorsan megkerestem a régi vázlatot az általam elképzelt tetkóról. Mire vissza mentem a férfi már elfogadott egy csésze kávét, de amint meglátott megint zavarba jött.

-Szóval kaphatok egy olyan szobát amiben megcsinálhatom a tetoválását?-kérdezte.

Nagyapa bólintott, majd mind a négyen elindultunk egy üres szobába. Déditata hozatott néhány lepedőt, amivel letakartak egy kanapét és egy asztalt, majd a férfi elkezdett kipakolni.

-És megvan már a minta, vagy esetleg most készítsek vázlatot?-kérdezte, miközben pakolászott.

Nagy levegőt vettem, majd mellé léptem és csendesen elé tartotta a rajzot.

-Ezt szeretném a bal vállamra, ha lehet akkor nem túl nagyban-mondtam.

A férfi zavartan rám nézett, majd elvette a lapot és megnézte.

-Nagyon szépen rajzolsz-jegyezte meg.

-Köszönöm.

A férfi még nézte egy kicsit a rajzot, majd lapot vett elő és megrajzolta kicsiben is. Semmi hiba nem volt a vonalakban.

-Akkor megkérhetlek, hogy feküdj fel a kanapéra, de előtte szabadítsd ki a vállad. Előre szólok, hogy nem akarlak tapizni, de a minta sajátossága miatt, lehet, hogy néha illetlen helyre ér a kezem...

-Nyugi nem fogja senki letépni a kezed. Én meg nem vagyok annyira szégyellős, hogy csak a vállam szabadítsam ki-mondtam és levettem a felsőm.

Szegény totálisan zavarban volt.

-Gondolom néhány koncerten már láthattad, hogy milyen ruhákat adnak rám fellépésekkor.

Bevált. A férfi bólintott, majd lassan oldódva elkezdte lefertőtleníteni azt a részt ahova a tetoválást akarta tenni. Az alkoholos fertőtlenítő csavarta az orrom, de nem szóltam. A férfi speciális indigóval a bőrömre rajzolta a tetoválást, majd a kezébe vette a tetováló gépet.

Az apró tűszúrások nem fájtak annyira, mint vártam, de egy idő után égetett a bőröm. Óránként tartott néhány perc pihenőt, közben ellenőrizte, hogy nem jönnek e ki allergiás reakciók a bőrömön. Ezekben a percekben mind ketten ettünk pár falatott, vagy csak beszéltünk. Körülbelül dél volt mire végeztünk, de megérte. Az eredmény magáért beszélt. Rajta volt minden amit szerettem volna.

-Köszönöm szépen. Nagyon jó munkát végzett-mondtam ahogy a tükörben néztem.

-Engem érint a megtiszteltetés... Őhm lehet egy kérésem?-kérdezte zavartan.

-Persze.

-Nem kérek fizetséget, csak annyit, hogy csinálhassunk egy közös képet-mondta, közben leragasztotta a friss tetoválást.

-Ez elfogadható kérés, de a fizetséget nem ússza meg-mondta nagyapa mosolyogva.

Nagyapa előbb kifizette a munkáját, majd csak utána fényképezett le minket. Bevallom én inkább nem mentem volna bele ebbe a képbe, de hát ez van. Ha a férfi bárhol közzé teszi a képet vagy bárkinek elmondja, hogy ő csinálta a tetoválásom, mehettem a bíróságra, mert megsértette a titoktartást, amit előttem írt alá.

-Nos köszönjük, hogy ránk szánta az idejét. A helikopter ami vissza viszi önt a városkájába, már kint várja-mondta dédi, majd kikísérte a férfit.

-Ilyennek képzelted el?-kérdezte nagyapa a hátam mögül, miközben én a tükörben néztem a kész művet.

Csak bólintottam, majd óvatosan felvettem a pólóm. A bőröm kicsit összehúzódott ahogy felemeltem a karom és gyanítottam, hogy néhány napig a hegedülést és fuvolázást hanyagolnom kell majd. Arra azonban nem számítottam, hogy még a pamut póló is okozhat meglepetést.

Bár le volt fedve még is úgy éreztem, hogy csiklandozza a friss varratot. Ahogy össze pakoltam a maradék holmim a bőröndömbe folyamatosan viszketett. Ez persze természetes volt, mert a bőrömbe ezernyi apró tűvel varrták bele a festéket.

Éppen elraktam az utolsó cuccom, amikor megálltam és kihúztam magam. Azért hiányozni fog ez a hely, futott végig rajtam. Ahogy az íróasztalra néztem kis híján elfogott a sírás. Cecili a hegedű tokom mellett ült és nagy kerek, szomorú szemekkel nézett rám. Egész nap ott volt körülöttem, de csak ekkor tűnt fel, hogy hogyan néz.

-Jaj cicus. Ne haragudj, de vissza kell mennem-mondtam, majd a karomba vettem és leültem az ágyra.

Halkan dorombolni kezdett, majd össze gömbölyödött az ölemben. Nem tudom meddig simogattam. Nagyapa közben kivitte a holmijaimat a gépre. Észre se vettem, hogy a dédapu bent van a szobámba, míg egy hordozható macska kosarat le nem tett mellém.

-Cecili nem bírná ki nélküled és te se nélküle-mondta mosolyogva.

A kezembe nyomott egy kis füzetszerűséget. Orvosi papírok voltak a cica nevére kiállítva.

-A gépen már van fent egy külön bőrönd a játékaival és az alvó kosarával. Nyugi az igazgatóval már megbeszéltem-mondta.

-Miért vagy ilyen kedves velem? A családból szinte mindenki megvet, amiért az anyám egy szerencse játék függő volt és végül ezért megölte magát. Te miért nem utálsz?-kérdeztem a könnyeimet vissza nyelve.

-Mert még én vagyok a család fő és éppen ezért nekem kell megmutatnom, hogy hogyan kell viselkedniük...Na gyerünk pakold be ezt a cicát és indulás a gép!-mondta.

Óvatosan behelyeztem Cecilit, majd rá zártam a hordozó ajtaját. Dédapa rám segítette a kabátom, majd elvette tőlem a hordozót és elindult kifelé. Odakint megint szállingózni kezdett a hó. Nem volt  jó idő a repülésre, de hát amíg nincs hóvihar nincsen semmi baj.

A búcsúzást a részemről hamar letudtam volna azonban a dédi nagyon sokáig tudta ölelni az ember lányát. A friss tetoválás még a kabáton keresztül is érzékenyen vette a lapot, de nem szóltam semmit. Csak a repülőn dörzsölgettem meg egy kicsit.

Szerencsére az út nem volt vészes. A repülő időbe leszállt a tokyoi reptéren ráadásul a paparadzik se vártak rám. Már a reptér előtt vártuk a limót, mikor feltűnt egy régi ismerős a közelben. Hayato Morgan és kis családja. Persze ő is észre vett, majd határozott léptekkel elindult felénk.

-Miyatsuki régen láttalak öreg barátom-mondta, majd kezet fogott a nagyapámmal.

-Hogy vagy Hayato?-kérdezte nagyapa.

-Soha jobban... Oh nézzenek oda. Yuki. Mikor legutóbb láttalak még vagy harminc centivel kisebb voltál-mondta és megölelt.

-Hát nem most volt az biztos-mondtam és igyekeztem nem tudomást venni a vállamba költöző bizsergésről.

Ahogy elhúzódtam észre vettem a nem messze tőle ácsorgó lányát. Natalie gyanúsan összeszűkölő szemmel mért végig. Elhúzódtam a férfitól, majd csak néztem rá. Nem értettem miért méreget annyira, de nem is érdekelt. Már annyira hozzászoktam a családomtól az ilyen viselkedéshez, hogy fel se vettem.

A két férfi remekül elbeszélgetett, mi meg a lánnyal szinte szempárbajt folytattunk. Igaz senki nem állt nyerésre, de az biztos, hogy nem vettük le a másikról a tekintetünk. A néma párbajnak a limó megérkezése vetett végett. Magamhoz vettem a hegedűm és a macska kosarat, majd beültem hátra.

Mire a kurzusra értünk már volt vagy hat óra. Meglepődtem, hogy senki nem fogad, aztán ahogy nagyapa segítségével felvittem a holmijaim a szobámba rá jöttem, hogy senki nincs a kurzuson. Nem tudtam, hogy hol lehetnek, de nem is gondolkodtam ezen sokáig.

Kiengedtem Cecilit, majd gyorsan kipakoltam. A cica zavartan szaglászott körbe a szobába. Ahogy átöltöztem gyakorlós ruhába és kimentem a gyakorló terembe, jött utánam. Felült a zongora tetejére, majd onnan figyelte, ahogy bemelegítek. A vállamon húzódott a bőr, de nem zavart. Tudtam ha óvatos leszek, nem lesz baj vele.

Mikor bekapcsoltam a lejátszóba a demó cédémet már teljesen felpörögtem. Tudtam a kis pihenő időnek vége és rengeteg lemaradásom van.

Narrátor

Vidám nevetés hangzott fel a kurzus ajtaja felől. A Starish tagjai vidáman nevettek az ünnepek alatt történtekről. Natalie csak nézte őket és örült, hogy a barátainak tudhatja a fiúkat. Ren meleg kezébe nyomta a saját, a fiatal férfiéhoz képest nevetségesen kicsi kezeit és élvezte a tudatot, hogy még maradhat velük egy kicsit, mielőtt vissza menne az egyetemre.

-Szerintetek az új fiú ma már bent alszik?-kérdezte Otoya vidáman miközben hátrafelé lépkedett.

-Nem tudom, de ha megcsúszol a jégen biztos röhögni fogok-mondta Shou.

Otoya vissza fordult, majd felrohant a lépcsőn.

-Lassúak vagytok-mondta, majd berohant.

A meleg épületben gyorsan megszabadultak a felesleges kabátjaiktól, majd továbbra is megőrizve jókedvüket indultak fel a klub szobába. Félúton haladtak az emelet felé amikor meghallották a zenét.

-Ez Yuki-chan!-kiáltotta Nanami, majd szaladva indult tovább  a lépcsőn.

A gyakorló terem előtt meg állt és bevárta a többieket, majd együtt csendesen beléptek. A zene szinte azonnal körül ölelte őket. Yuki a terem közepén úgy gyakorolt mint aki egy nagyon komoly vizsgára készül. A többség csak figyelte, hiszen tudták, hogy ha megzavarják a lányt akkor csak maguknak csinálnak bajt. Senki nem vette észre a zongora tetején pihenő cicát, így amikor az felrohant a lány vállára nagyon meglepődtek.

Cecil

Én nem annyira lepődtem meg, azon, hogy a cica közelsége miatt Yukinak nem jön elő az allergiája, de azon meglepődtem, hogy a cica itt van.

-Yuki-chan....-szólalt meg Nanami bizonytalanul.

A lány felénk fordult és csak mosolygott. Igyekeztem nem oda figyelni rá, de a szívem megugrott már a puszta látványától is. Yuki vidáman köszöntött minket, közben kikapcsolta a zenét és a karjaiba kapta a cicust. Kicsit óvatosan mozgott, de egészen addig nem értettem, hogy miért, míg felém nem fordult. A felsője az a tipikus hippy felső volt ami a lányok vállát szabadon hagyja, így tökéletesen látszódott a tetoválás a bal vállán.

Túlságosan friss volt, hiszen még a fólia is ami védte a víztől,még az is rajta volt. A bőr biztosan húzódott ott így nem igazán tudott szabadon mozogni.  Még is mintha senki nem vette volna észre... Visszavonom. Natsuki észrevette.

-Yuki-chan! Mikor csináltattad azt a tetkót?-kérdezte a vállára bökve.

-Ma, úgy hogy kérlek még ne bökd nagyon, mert még kicsit érzékeny-mondta és óvatosan rá tette a kezét.

Ezután mindenki a cica felől érdeklődött. Mindenki kivéve Nataliet. Ő hátrább húzódva méregette a lány, közben feltűnt, hogy mennyi harag és gyűlölet van a tekintetében. Elhúztam a számat.

Igaz már nem gyűlölöm annyira ezt a lányt, de azért azt se mondhatom el magamról, hogy olyan jó barátok lennénk. Fogalmam sem volt mit szerethetnek benne a többiek. Arrogáns és kiszámíthatatlan volt számomra, mind amellett nagyon lobbanékony is.  Olyan hirtelen képes felkapni a vizet, hogy az már fájt. Semmiben nem hasonlított az általam ismert lányokra. Jó az átlag lányok alól Yuki is kilógott.

Vörös hajzuhataga és az egyedi stílusa nagyon bejött. Néha igaz az volt az érzésem, hogy egy másik bolygóról jött, hiszen ki az aki a nap huszonnégy órájából húszat munkával tölt ilyen fiatalon? Ha így folytatja tovább hamarabb fog megöregedni, mint az apám, aki már így se fiatal annyira.

-Oh Yuki képzeld van egy új lakónk-mondta vidáman Otoya.

-Oké na és akkor most mit csináljak vele?-kérdezte megvonva a vállát.

Na jó ez a stílus valahonnan nagyon is ismerős volt.

-Ja igen rólad van szó. Rólad aki két hétig ki se mozdult a szobájából miután beköltözött. Igaz húgi-borzolta össze a haját Ren.

Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy Natalie karba fonja a kezét, és még csúnyábban nézz a lányra. Most komolyan féltékeny rá? Naponta rohamozzák meg Rent a rajongói és azokra nem féltékeny. Yukira, aki nyilvánvalóan még azt se szereti ha megölelek arra meg féltékeny?

-Itt van Yuki-chan?-hallatszott az ajtó felől Ringo-sama kérdése.

Yuki azonnal beugrott a mellette levő Shou háta mögé, és össze húzta annyira magát, hogy alig látszódjon.

-Na Yuki-chan nem szép elbújni a nálad kisebb mögé-mondta Ringo, közben kirángatta Yukit.

Nem is figyelte ahogy Shou mond valamit a magasságáról.

-Csak öt centivel vagyok magasabb...
-Nem köszöntél-Ringo megölelte, mire Yuki menekülni próbált.

Azonban hiába tekergőzött Ringo nem engedte el.

-Na jó megfojtsa szerencsétlent. Nélküle nem győzzük le Mirokut, úgy, hogy engedje el!-mondta Shou, majd kiszabadította a lányt.

-Köszi-mondta és vissza állt mögé.

-Na Yuki-chan. Remélem az új lakóval kedvesebb leszel.

-Csak rajta múlik Ringo - san-vágott vissza a lány.

-Hú, te mindig ilyen felvágott nyelvű vagy csajszim?-kérdezte egy mély férfi hang az ajtóból.

Yuki megdermedt, majd olyan gyorsan fordult meg, hogy azt hittem el esik. Az ajtófélfának ott állt az új lakó. Vörös haja rikított a fehér bőréhez képest. Szeme szikrázó aranyként nézett rajtunk végig.

-Yuki had mutassam, be neked...

-Tomoe!-sikította Yuki, majd a fiatal férfi nyakába ugrott.

-Hé csajszim nyugi-mondta az nevetve, de megölelte.

Már másodjára mondja azt, hogy csajszim. Honnan ismeri ő egyáltalán Yukit?

-Nem mondod, hogy egy vállalatnál fogunk dolgozni! Oh Bátyó ez király-urált a lány vidáman, majd megint megölelte a srácot.

-Honnan ismeritek egymást?-böktem ki a kérdést ami mindenkit foglalkoztatott.