Nagyapa finoman megbökte a gerincem mire kihúztam magam. Lopva a dédapámra néztem, de ő nem vette észre, hogy majdnem elaludtam unalmamban. Azonban azt láttam rajta, hogy ő is unja ezt az egész vacsorát.
Az elmúlt két napban nagyon sok ilyen unalmas beszélgetésen mentem már keresztül. A családom nagy részének még karácsonykor sem járt máson az esze, mint a politikán. Nagyapa se rajongott értük, de legalább addig sem engem piszkáltak. Engem ez megnyugtatott.
-Nem azért hívtam össze a családom, hogy a politikáról beszéljünk-szólalt meg a dédapám.
-Akkor miről beszéljünk?-kérdezte egyik nagybátyám maró gúnnyal a hangjában.
-Talán arról, hogy mivel töltitek a szabadidőtöket...
-Szabad idő. Nekünk nincs ilyen... Az csak a hülyéknek meg a ribancoknak jár-mondta apám párja közben rám nézett.
Kihúztam magam, közben a kezem ökölbe szorult az asztal alatt. két óráig bírták. Itt volt az ideje, hogy tovább folytassák a piszkálásom. Persze burkoltan tették, így papi nem értette kire gondolnak.
-Most fejezd be!-szólt nagyapa. tekintete szinte lángokat lőtt.
A nő mosolygott, majd apám fülébe súgott valamit. Mind ketten nevettek a saját viccükön. Már majdnem felkeltem, hogy valami ostoba indokra hivatkozva elmenjek a szobámba, ám ekkor Cecili ugrott fel az ölembe. A kiscica nyávogott, majd megbökte a kezem, és simogatást várva dorombolni kezdett.
Valahogy rátudtam venni magam, hogy maradjak. Még két órán keresztül szenvedtünk ott, mikor végre papus is belátta, hogy nincs értelme. Mindenki fel állt és a hal felé indult. Én csak addig maradtam velük, míg ki nem értem az étkezőből, utána elindultam a szobám felé.
-Yuki! Várj meg!-kiáltott utánam papi.
-Mond dédapa-szólaltam meg halkan.
-Még nem hallottalak élőben énekelni és hegedülni se hegedültél nekem-mondta mosolyogva.
-Lehet,de...-elhallgattam, mert ekkor a lépcső felől egy ismeretlen fiú jött fel.
-Bocsi a késésért. Londonban a gépem a hó miatt nem indult időben-mondta mosolyogva.
-Tomoe! Hát itt az én egyetlen politika ellenes unokám!
Dédapa megölelte a fiút, majd vissza fordult felém.
-Yuki ismerd meg Tomoe-t. Ő a legfiatalabb unokám, mindössze huszonhat éves.
-Szia apa már sokat mesélt rólad. Örülök, hogy nem csak én vagyok a család "vörös" báránya-mondta és megölelt.
Vörös tincsei az arcom csiklandozták, ölelése kedves volt és erőteljes, de megnyugtató. Hamar elengedett így jobban megnézhettem. Ha idősebb vagyok biztos az ikertestvéremnek nézik, hiszen pont olyan volt mint én csak fiúba. Még a szeme is ugyan olyan árnyalatú volt.
-Yuki éppen énekelni szeret volna nekem. jössz meghallgatod vagy mész politikát hallgatni a halba.
-Isten ments! Közben mesélj magadról!-kérlelt a fiú.
Csak ekkor jöttem rá, hogy a két férfi behúzott a csőbe. Hagytam, hogy betereljenek a szobámba.
-Kell zene alap?-kérdezte Dédapa, majd indult a gép felé.
-Nem fontos-mondtam.
Megvártam míg leül, majd elkezdtem énekelni.
********A mesterkurzuson*********
Cecil fáradtam, ment a klubba. Azt hitte egyedül lehet, hiszen szinte mindenki a családjával töltötte a karácsonyt, de tévedett. Satsukival találta szembe magát.
-Te nem mentél haza?-kérdezte félve a választól.
-Nem éppen. Jó amúgy, hogy itt vagy! Észre vettem valamit...
Cecil felvonta a szemöldökét, de nem szólt. Már megtanulta, hogy Satsuki bármikor robbanhat.
-Mostanában sokszor hallom Yuki dalait a te szobád felől.Érdekelne miért van ez?
-Igazából semmi közöd hozzá. Szeretem hallgatni a zenéit mi a baj ezzel?
-Miért!?-kérdezte kiabálva Satsuki.
-Talán azért, mert tetszik a lány?!-emelte fel a hangját Cecil is.
-Felejtsd el! Yukira már én vetettem szemet...
-Szép. Yuki nem egy tárgy, hogy szemet vess rá!
-Te is ugyan ezt teszed-emlékeztette gúnyosan Satsuki.
-Csakhogy én nem fogom elmondani neki! Látom, hogy nem érdeklem! Lehet, hogy csak plátói, de nekem így is jó.
-Ezért lesz enyém a lány-mondta Satsuki.
-És hogy akarsz vele együtt lenni? Elnyomod Natsukit?!
Satsuki halálsápadtan nézett rá, majd elindult feléje, hogy megüsse.
-Biztos meg akarsz ütni? Csak ketten vagyunk újévig. Natsukinak hogyan magyarázzam meg ha kék monoklim lesz?-kérdezte Cecil.
Satsuki mérgében nem tudott mit felelni, de abban biztos volt, hogy nem fogja hagyni, hogy a herceg megszerezze a lányt aki tetszett neki.
********Yuki********
A szél bele kapott a hajamba ahogy a parton álltam. Már éjfél körül lehetett, de engem nem érdekelt. Magamhoz szorítottam a hegedűmet és néztem a távoli fősziget apró fényeit. Hiányzott a nyüzsgés, bár ez a nyugalom is jólesett valamennyire. Néha mikor rajzolni akartam jó lett volna ilyen nyugis hely.
Most azonban zavart. Dédapa és Tomoe nagyon kedvesek voltak, de a családom többi tagja egytől egyig szemétláda volt. A csend csak arra emlékeztetett, hogy nagyon ki voltam nekik téve. Meg aztán valami nagyon hiányzott, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi az.
Valami hideg érte az arcomat. Felnéztem az égre, majd csalódottan állapítottam meg, hogy esik az eső. Decemberben eső? Nem jó jel. Szerettem az esőt ahogy a havat is, de nem decemberben. A hátamra vettem a hegedűt, majd vissza mentem az épületbe. Még éppen időbe. Az eső zuhogni kezdett odakint.
Cecili az ajtóban várt rám, majd ahogy elindultam utánam szaladt. Ez a kiscica folyton ott loholt a sarkamban. Azonban nem bírta elkerülni a figyelmem, hogy dédi közelében ideges és barátságtalan, ahogy a házban lakókkal is. Megálltam a lépcsőnél, majd megvártam, míg feljebb ér nálam. Ekkor felkaptam a földről. Hangos dorombolásba kezdett, majd felmászott a nyakamba. Imádtam, mikor ezt csinálja.
-Nagyon kedves vagy neki-szólalt meg a lépcső tetején dédapám.
-Hogy érted?
-Te vagy a kastélyban az egyetlen akinek megengedi, hogy megsimogasd. Szegény anyja egy árvíz idején meghalt hogy a testvérei is.
-Itt van folyó?
-Csak egy kis patak, de az nagyon komoly árvizet tud csinálni néha. Ha jól hallottam csörgött a telefonod-mondta.
Bólintottam, majd felmentem a szobámba. A telefonomon tényleg volt egy nem fogadott hívás és egy üzenet. Mind kettő Ceciltől jött.
"Nem birok aludni, nincs kedved videó chathez?"-kérdezte az üzenetben.
Valahogy jól esett, hogy a hazaikról hallok így megírtam neki, hogy pár perc múlva fenn leszek a chaten, ha még ébren van.
Mire lefürödtem, felvettem a pizsamám, majd betakaróztam, hogy gépezzek. Néhány perc múlva már a webkamerát állítottam be. Közben írtam Cecilre, hogy fenn vagyok. Csak néhány másodperc kellett, hogy felcsatlakozzon ő is.
-Szia Yuki!-köszönt mosolyogva.
Na igen ez a vidám hangulat már nagyon hiányzott.
-Szia... Képzeld lehet megtaláltam az alteregóm-mondtam nevetve, mire ő morcosan nézett rám.
-Már neked is van... Nem ér-duzzogott.
-Nyugi Herceg! Az apám öccse így nem csoda ha hasonlítok rá, mert mint megtudtam én meg tiszta olyan vagyok mint a nagyanyám volt annak idején.
-Oh így érthető ha hasonlít rád. Na és mesélj milyen a helyzet?-kérdezte.
Haloványan mosolyogtam, majd elpanaszoltam milyen is a helyzetem. Cecil néha egyetértően mordult, vagy éppen arra biztatott, hogy menjek vissza. Komolyan mondom elgondolkoztam rajta, de ha megfutamodom, akkor biztos vagyok benne, hogy a családom nagyját boldoggá teszem. Inkább maradok és boldogítom őket.
-Jut eszembe... Az elnök mondta, hogy lesz egy úgy lakónk.
-Na ki az?
-Fogalmam sincs elvileg egy japán srác, aki eddig Angliában építette a karrierjét, mivel a családja nagy része utálja. Fogalmam sincs miért jön vissza ha nem szereti a családja-mondta a fiú.
-Ez olyan, hogy én miért maradok még mindig Japánban, ha tudom, hogy a nagyja engem is a pokolba kívánna?
-Jogos...
Cecili ekkor megunta a beszélgetést és felugrott az ölembe. Kicsi pofikáját egyenesen a webkamerába nyomta, úgy próbálta megkeresni a fiút.
-Yuki! Ez egy macska?-hallottam a fiú döbbent kérdését.
-Igen aki valamiért úgy döntött, hogy csak nekem engedi meg, hogy simogassam. Kis hercegnőm gyere el onnan. Most éppen beszélgetek-mondtam és elhúztam onnan.
A kis szibériai cica rögtön hozzám dörgölőzött,, jelezve, hogy szeretne már aludni.
-Yuki az allergiád nem jön elő?
-Nem én is meglepődtem ezen, mikor először találkoztam ezzel a fajjal. A dédapám teljes háza tele van szibériai macskával, mivel ő is macskabolond, de allergiás rájuk ő is. Viszont ez a faj nem vált ki rohamokat-mondtam és Cecili bundájába nyomtam az orrom.-Látod? Semmi bajom.
-Hú ez klasz. Akkor tudom mit kapsz jövőre tőlem karácsonyra-mondta a fiú,majd totálisan elvörösödött.-Mármint jó lenne ha lenne egy olyan macska a kurzoson amelyikre nem vagy allergiás! Néha mintha egeret látnék...
-Nincs egér a kurzuson. És aranyos vagy, hogy igyekszel kimagyarázni magad, de nem hiszem, hogy kellene egy macska a koleszba-mondtam.
A szívem azonban azt mondta, hogy igenis szeretnék egy cicát. Csak éppen senkitől nem akartam kapni aki nem volt rokonom. Ekkor azonban elkövettem egy hibát. Ránéztem az órára.
-Ne haragudj, de most megyek...
-Holnap beszélünk?-kérdezte gyorsan.
-Úgy érted ma este?-kérdeztem vissza.
Láttam, hogy megnézi a gépén az órát, majd bólintott.
-Igen ma este-mosolygott.
-Majd meglátom, de nem ígérem biztosra.
-Hát jó-mondta csüggedten.
-Ne legyél boci szemű-nevettem, majd elköszöntem tőle.
Harmincadikán elkezdet szakadni a hó. Mire tíz óra lett a kis szigeten már térdig ért a hó. Tomoe-val egész délelőtt kint voltunk és hóembert építettünk na meg hó csatáztunk. Olyan tizenegy fele halk hangocska köszöntött minket. Ahogy megfordultam az egyik féltestvérem láttam, ahogy ott állt bizonytalanul a kis szoknyáját gyűrögetve. Mögötte nem messze ott állt a másik kettő is.
-Nee-chan mi is játszhatunk?-kérdezte bizonytalanul.
A kérdésére a szívem az egekbe röppent, majd bólintottam. Ő csak hátrafordult és intett a többieknek. A legkisebb rögtön oda szaladt, de a nagyobbik tartózkodott. mintha attól tartott volna, hogy baj lesz abból ha szóba áll velem.
-Yoru! Gyere már te is-mondta a kisebbik Ayame.
Lilith (a középső) belekapaszkodott a kabátom szélébe és úgy nézett a bátyjára. Yoru végül beadta a derekát. Csak néhány percig tartott a feszült hangulat, majd a három kicsi végleg feloldódott, ahogyan én is.
Narrátor
Miroku a szobája ablakából figyelte ahogy az öccse a három kisgyereke és az elsőszülött lánya játszanak a hóban. Fájt neki, hogy nem lehet velük ott, de azt is tudta, hogy nem lehet Yuki közelében egy bírósági végzés miatt. Tudta, hogy a bírónak igaza volt mikor eltiltotta tőle, de még is fájt.
Ő volt aki arra biztatta a három kisebb gyerekét, hogy menjenek játszani a nővérükkel. Azt akarta, hogy a kicsik teljesen megismerjék a testvérüket és ha odakerül a sor, akkor őt válasszák az anyjuk helyett. Nem bízott a saját feleségében. Tudta, hogy a nő aki (mellesleg most éppen nem volt mellette) bármikor lelépne és ráhagyná a gyerekeket. Már a terhességei alatt is folyton csak panaszkodott rájuk és nem is igazán törődött velük.
Miroku a hideg üvegnek nyomta a fejét, miközben igyekezett kizárni magából, oktalanul feltámadó mérgét. Tisztában volt vele mi okozza ezt. Bár Yuki inkább hasonlított a nagyanyjára mint a saját édesanyjára, de a férfi mégis első feleségét látta benne. Yoruni vonásait fedezte fel a lányában és ez felébresztette a nő iránti érzéseit.
Szerette a feleségét és a lányát is. Fogalma se volt róla, hogy miért volt az, hogy a tudatalattija gyűlölte a nőt. Bár maga nem tudta mit tesz a másik énje, azzal tisztában volt, hogy szörnyűséges pszichopata azaz alak. A bíróság kiskorú veszélyeztetése és súlyos testi sértés miatt eltiltotta a nőt és a lányát tőle. Azonban az olyan kivételes helyzetek mint például a forgatás, vagy a kötelező családi látogatások alól mentesült, de még így se érhetett volna hozzá.
A fejfájás erősödött és tudta ha nem szakítja el a tekintetét a gyerekeiről akkor megint olyan lesz a vége amit nem akarhat az az énje amelyik óvó és védő apa lenne. Elfordult az üvegtől, de ekkor meglátta magát a fürdő tükrében. Fogalma sem volt ki hagyta nyitva az ajtót, de amit látott megrémítette egy vicsorgó arc nézett vissza rá, akin látszott, hogy nem fél az erőszaktól, azonban belül remegett. A tükörkép torzult, majd az egyik fele megmaradt vicsorban a másik a sajátja volt amint rémülten nézi saját magát.
Keze ökölbe szorult, de nem tudott semmit se tenni. A vicsorgó fele csak nézett rá és Miroku tudta. A tudatalatti énje többet nem akarja, hogy tudatalatti maradjon. Mintha a saját börtönébe zárta volna magát. Tudta, hogy minél távolabb kellene menni a lányától, de valahol érezte, hogy már nem teheti meg.
A férfin kétségbeesés futott végig, de a tükörképe megint teljesen csak vicsorgott rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése