A szobámban ültem és éppen azon gondolkoztam, hogy melyik fotózást vállaljam el, mikor valaki kopogott az ajtómon.
-Igen?-kérdeztem.
Az ajtó tétován kinyílt, majd Nanami dugta be a fejét.
-Szia... Nem zavarok ugye?
-Hülye kérdésre hülye válasz. Gyere-mondtam.
-Hitomi-chan tudnál nekem segíteni? Az utóbbi időben nem voltam túl jó pazban a dalíráshoz, a fiúknak meg egy új dallal kéne fellépniük egy jótékonysági koncerten.
-Mit szoktál csinálni ha nincs ötleted?-kérdeztem.
-Általában elmegyek a nagymamámhoz, de ő most nincs otthon. Más rokonait látogatja meg, ráadásul a nincs időm elmenni.
-Ha jól emlékszem a fiúk tegnap közölték velem, hogy csak a te dalaidat fogják énekelni-mondtam.
-Tudom... Áh nem tudom mit tegyek-mondta csalódottan a lány.
Fogalmam sem volt miért engem kért meg, hogy segítsek. Lehet, hogy csak félt bevallani a Starishnek, hogy nem tud valami ujjal elő állni, de akkor sem értettem miért én lettem előkapva. Nem bántam kedvesen velük és még is hozzám fordult? Felsóhajtottam, majd fel álltam.
-Gyere te lány-mondta, majd felkaptam a hegedűm a helyéről.
Nanami félve követett, de mikor meglátta, hogy csak az udvarra megyek már bátrabban jött utánam.
-Én így írok dalt-mondtam.
Elővettem a telefonom, majd elindítottam rajta a felvesz gombot.
**********
Hitomi-chan dala olyan más volt mint amit megszoktam. Tele volt fájdalommal, de érezhető volt rajta, hogy szereti amit csinál. A hegedőt olyan gonddal és odafigyeléssel fogta, ahogy még senkit nem láttam. Látszott, hogy minden figyelmét arra fordítja, hogy a hegedű szépen szóljon.
Percekig nem állt meg a játéka. Mikor végre abba hagyta még legalább öt másodpercig megtartotta az utolsó hangot. Néhány másodperc csend után lehajolt a telefonjáért, majd kikapcsolta a felvevőt. Gondosan vissza tette a hangszert a tokjába, majd felnézett rám. Úgy éreztem végre valami kitöltötte az űrt, amit az okozott, hogy mostanában nem tudok zenét írni.
-Köszönöm-mondtam, majd felrohantam az épületbe.
**********
Mi tagadás. Elég gyorsan tud futni ha oda kerül a sor. Szinte alig láttam belőle valamit. Fogtam nagyapa hegedűjét, majd én is elindultam vissza felé. Ahogy elhaladtam az egyik fa mellett megálltam, majd vissza fordultam hozzá. Felnéztem a lombkoronába.
-Te mindig itt vagy kint?-kérdeztem.
Mocorgás támad a fán, majd néhány másodperc múlva Cecil ugrott le mellém.
-Honnan tudtad?-kérdezte.
-Éreztem ahogy figyelsz minket. Szóval? Te mindig ott vagy fán?-kérdeztem megint.
-Csak ha nyugalomra vágyom, vagy ha elakarok rejtőzni Camus elől.
-Jogos-mondtam, majd mentem tovább. A fiú könnyedén lépést tartott velem pedig elég gyorsan sétáltam.
-Mennyire nézted a forgató könyvet?-kérdezte végül.
-Uh ha arra gondolsz, hogy láttam e a végét akkor a válaszom igen.
-Valamit ki kéne találnunk arra a jelenetre, hogy hogyan oldjuk meg.
-Neked se fül hozzá a fogad? Az jó mert nekem se. Mondjuk kicsit érdekes párosítást csinált a rendező.
-Ja, bár mindkettőnkhöz illik a karaktere... Te mikor kezdjünk el gyakorolni?
Megvontam a vállam.
-Gondolom feltűnt, hogy ez egy románcos film. Nem gondolod, hogy ideje lenne kicsit össze barátkozni,csak hogy kicsit jobban megismerjük a másik érzéseit?
-Hidd el nem akarod megismerni az én érzéseimet... Minden esetre azonban tényleg ránk fér majd a gyakorlás. Nem vagyok jó ebben a szerepben-mondtam.
Cecil kérdőn nézett rám ezért folytattam:
-A harcias mindenre ugró lányt még könnyű eljátszanom részben, hogy én is ilyen tüskés vagyok, de a románcos álmodozó nem az én stílusom.
-Aham. Nem tudlak elképzelni ahogy arról álmodsz, hogy milyen legyen a jövőbeli pasid-mondta és oldalba bökött.
-Lökött-mondtam szem forgatva.
Magam is meglepődtem mikor észre vettem, hogy mosolygok. Nem tudtam mi váltotta ki belőlem, de az biztos, hogy megtorpantam egy pillanatra és felnéztem az égre. Erre mondaná azt a nagyapám, hogy elkezdtem nyílni a világ felé?
Az kizárt. Attól, hogy beszélgetek valakivel még nem nyílok meg előtte. Cecil észre se vette, hogy megálltam. Utána néztem, majd magam sem tudom miért fogtam magam és elindultam a kapu felé.
-Most hova mész?
-Olyat teszek amit nem szoktam!-kiáltottam, majd a fejemre húztam a kapucnimat.
A két biztonsági őr fel se fogta, hogy kimentem. Láttak, de csak később jutott a tudatukig, hogy ott voltam. Lépteim gyorsak voltak, de ez senkinek nem tűnt fel. A többség azt hitte, hogy egy fázósan haza felé tartó lány vagyok. Nem is sejtették, hogy hova tartok. Lépteim egy kopottas öreg épülethez irányítottak.
Mikor elértem az egykori árvaházhoz, megtorpantam. Az épület teteje beszakadt és több helyen még most is korom fedte.
-Borzalmas mi történt itt ugye?-kérdezte egy idős hölgy mellettem.
-Nem tudtam, hogy ez történt...-mondtam halkan.
-Valaki szándékosan gyújtotta fel, hogy pénz kapjon utána. Az nem érdekelte, hogy az árvákkal mi lesz... Öt kis gyermek halt meg és két nevelő nő-mondta szomorúan.-Aki meg felgyújtotta az épületet nem kapott semmi büntetést, ráadásul a pénz is felmarkolta és eltűnt vele.
-Ez borzalmas.
-A kisasszony ide tartott volna?
-Igen. Szerettem volna játszani egy kicsit a kicsiknek. Tudja néhány éve még én is a ház lakója voltam-mondtam csendesen.-A munkám miatt nem volt időm vissza nézni ide.
A néni megfogta a kezem, majd bevezetett a szomszédos házba. Kattant mögöttünk a zár, majd kinézett a konyha ablakon.
-Nem tanácsos magácskának itt kint lenni Hitomi kisasszony-mondta, ahogy nézte az utcán elhaladó fiatal lányokat.
Megfagyva álltam ott, de nem bírtam kinyögni semmit se.
-Gondolom, most azon agyal, hogy miről ismertem fel. Ha más nem is, de a hegedűtok elárulja-mondta, majd szembe fordult velem.-Felismerem azt a tokot. Az ön nagyapja nemrégiben felkeresett, hogy a belsejét kárpitozzam újra-mutatott, hogy üljek le az egyik konyha székre.
Ahogy jobban megnéztem az idős hölgyet észre vettem a tű nyomokat az ujján. A varró nők fő jellemzője.
-Hívok egy taxit és haza kísérem. Ha szegény nagyapja tudná, hogy a testőrei nélkül kóborol a városban ráadásul a család ősi hegedűjével biztos megütné a guta. Oh a nevem Shopfy-mondta kedvesen.
Én még mindig lefagyva ültem a széken. Ő megveregette a vállam, majd kiment telefonálni. Mikor vissza jött elém rakott egy CD tokot. A legutolsó lemezem egyik darabja volt.
-Megtenné, hogy aláírja? A kis unokám oda van magáért és holnap lesz a szüli napja. Biztos nagyon fog neki örülni.
Kinyitottam a tokot, majd kivettem belőle a borító képet. Mivel mindig van nálam tol, így gyorsan alá írtam, majd vissza adtam a néninek.
-Kérsz egy bögre kakaót kicsi lány?
-Igen köszönöm-mondtam.-Shopfy-sama honnan ismeri a nagyapámat?
-Oh az én családom csinálta a bútorainak a legtöbbjét. Apám faragta ki őket, anyám és én kárpitoztuk...Amúgy az előbb nem mondtam teljesen igazat. Nem csak a hegedű tokról ismertelek fel. Nagyapád nagyon büszke rád. Mutatott rólad egy képet amin éppen nem a fellépős "jelmezedben" vagy. Tudod hogy nagyon aranyos vagy, mikor elgondolkozva nézel valamerre?-kérdezte és a kezembe nyomta a bögrét.
Nem bírtam megszólalni. Tíz perc múlva megjött a taxi sofőr. Az idős néni tényleg vissza kísért a Mesterkurzusig, majd megvárta míg bemegyek a kapun. hát a kis szökésen nem vezetett eredményre. Az igazgató észre se vette, hogy eltűntem, bezzeg Ringo-san igen.
Fél óráig kiabált velem, hogy hogy vagyok olyan felelőtlen, hogy egyedül kimegyek az utcára. Nagyapám meghagyta nekik, hogy ha nincsenek itt a testőreim és a kurzusról senki nem jön velem akkor ne menjek ki az utcára. Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek aki még az utcában játszó gyerekek közé sem mehet ki, mert a végén elkap valami bacit.
-És ha rosszul lettél volna?-kérdezte tajtékosan a férfinak nem nevezhető férfi.
-Egy árva macska sem volt a közelemben!-mondtam, majd nem foglalkozva a hüledezésével elmentem a szobámba.
Bezártam az ajtót magam után, így hiába próbált bejönni nem ment neki.
Másnap korán keltem fel mint mindig. Szerencsémre még senki nem volt a konyhában így észrevétlen maradt, hogy felébredtem. Mire a többiek ébredezni kezdtek én már felöltözve olvastam a forgatókönyvemet. Bár a jelmezeink még nem voltak készen bizonyos jelenteket már most elkezdtünk gyakorolni.
Pontosan hétkor elindultam a kifelé a kurzusról, majd a kapuban bevártam a kómás fejű Cecilt. Mivel mind ketten ugyan oda tartottunk így velem jött a kocsival. Szerencsémre a testőröknek és neki is korán volt még így mind a hárman csendben voltak.
Bezzeg a rendező nem volt ilyen csendes. Folyamatosan kiabált valakivel a kamerások közül, vagy ha éppen egyik sem alakított valami hülyeséget akkor apámmal üvöltött, hogy nem tudja azt csinálni amit mondanak neki. Délben már zsongott a fejem és nem csak a balul elsült próba miatt. Már most elegem volt azokból a jelenetekből, ahol apámmal szerepelek. Az elején egy szülő gyerek kardviadal volt, amihez igaz kardokat fogunk használni. Az évek során nagyapám megtanított a hagyományos japán kar használatára, így nekem az nem okozott gondot, de az apám folyamatosan nyavalygott miatta. A film során több olyan jelenet volt ami inkább vissza emlékezésnek tekinthető, mint valós eseménynek. Ezek a részek viszonylag gyorsan tanulhatóak voltak, de akadt olyan ami igazi kihívást jelentett.
Ilyenek voltak a Cecillel közös pillanatok. Igaza volt a rendezőnek és a fiúnak is mikor azt mondták idejében el kell kezdeni gyakorolni a szerelmes jeleneteket. Nem volt az én stílusom a kézen fogva sétálunk a kertben és az sem, hogy össze bújva valakivel üljek egy kerti padon. Ahogy éreztem a fiú is feszengett, mikor át kellett ölelnie, vagy megfognia a kezem. És ezek még az egyszerűbb dolgok voltak.
Szerencsére kettőkor már el engedett minket a producer, de a kínos érzés, hogy nem vagyok elég jó ehhez a szerephez megmaradt bennem.
-Milyen kis senkit tudtak beválogatni erre a szerepre. Csodálom, hogy a mai nap után nem dobják ki a filmből-jegyezte meg apám.
Bár nem mondta ki kire gondol, ahogy rám nézett mindent elárult. Cecil elém állt, majd vidáman elkezdett fecsegni értelmetlen dolgokról. Feltűnt, hogy nagyon terelni akarja a témát apámról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése