A nap mikor hosszú évek után újra találkozom apámmal. Idegesen szorongattam a kezemben a forgatókönyvet, közben figyeltem, minden mozdulatát. Ő úgy tett mintha ott se lennék lelkesen enyelgett az új feleségével.
Nem tudom hányadik felesége volt ez már anya után, de az biztos, hogy csak két évvel volt idősebb nálam.
-Nem fiatal az a nő kicsit hozzá?-kérdezte Cecil grimaszolva.
-Nekem mondod. Két évvel idősebb csak nálam. Elvileg ő lenne a nevelő anyám-mondtam.
A fiú rám nézett, de bölcsen hallgatott.
-Na jól van fiúk lányok figyelem! Üdvözlök mindenkit! A mai napon mindenki megkapja a szerep beosztását. Gondolom feltűnt, hogy csak nevek vannak oda írva. Remélem bele olvastatok.
-Biztos te kaptad az apa szerepét drágám-mondta nevelő anyám.
Csak a szemem forgattam.
-Hát igen. Ő kapta a szamuráj papa szerepét-mondta a rendező.- Na és ki fogja játszani a lánya szerepét?
A nő lelkesen legyezte magát, közben megmutatta, hogy apám miért is szereti. Bugyija éppen csak nem látszódott ki a feszes ruhája alól, ahogy a mellei is éppen csak nem buggyantak ki a felsőjéből.
-Jobb ha a cselédlányok nem mutogatják magukat-mondta a rendező.
-Mi?-kérdezte mostoha anyám.
-Jól hallotta. Ön csak a herceg családjánál egy szolgáló szerepet fog kapni-mondta a férfi.-A herceg természetesen egy igazi herceg lesz. Aijima-san...
-Én?-kérdezett vissza Cecil.
-Igen ön. Nos kire tippelnek ki lesz a lány?
Mindenki körbe nézett a fiatalabb sztár jelöltek között. Néhány percig farkas szemet néztem a rendező vigyorgó arcával, mire felfogtam, hogy rám gondolt a szerepet illetően.
-Én?-kérdeztem végül.
-Pontosan. Ki is tudná jobban eljátszani a szamuráj lány szerepét mint ön. Magában minden megvan. Már most is gyűlölködve néz Mikuo-sanra. Jobb szerepfelosztást nem is kívánhatna az ember ha igazi konfliktus helyzetet akar filmre venni.
-Nem fogok vele főszerepet játszani!-kiáltotta apám.
Ez a kijelentése volt az ami arra sarkalt, hogy kibújjon belőlem a kisördög.
-Vállalom a szerepet-mondtam csendesen.
Apám tombolt, mostohám meg hisztizett. Egyikőjüknek sem tetszett a rendező akarata. Míg ők azzal voltak elfoglalva, hogy engem lehordjanak mindennek és csak kihúztam magam, de nem szóltam semmit.
**********
Yuki büszkén kihúzta magát. elsőre nem is vettem észre, hogy mennyire ideges. Azonban ahogy jobban szemügyre vettem feltűntek olyan apróságok, mint az ökölbe szorított kezei és azoknak a remegése. Egyenes hát túlságosan megfeszült, mint egy ragadozóé mielőtt lecsap a prédára.
-Lehet választani! Ha kell a film szerep akkor elfogadják, hogy Yuki a harmadik főszereplő! Ha nem tetszik valami az ajtó arra van!-kiáltotta a rendező.
Azok akik tökéletesen meg voltak elégedve a szerepükkel Yuki és mögém álltak. Azért látszott, hogy félnek Mikuotól.
-Csak idők kérdése, hogy végleg kitöröljelek a családi történetből-mondta a férfi, majd mereven csak a rendezőt nézte.
**********
Miután apámék kitombolták magukat néhány szájliszt jött elő. Mindenkiről méreteket vettek, majd azt fel írták egy füzetbe.
-Kérlek nyújtsd ki azt a karod amelyik kezeddel írni szoktál.
Mindkettőt fel emeltem, mire nagyot nézett.
-Kottát bal kézzel, szöveget jobbal írok-mondtam magyarázatként.
-Hm akkor neked külön még csinálni kell két kardot, ami pont a te kezedbe illik-jött oda hozzám a rendező is.
A munka folytatódott tovább. apám minden egyes tekintete arról árulkodott, hogy tényleg szívesen megölne. Az első nap még nem kezdtük el forgatni a filmet. Csak ruha méret vettek minden egyes színésztől, majd megmutatták, hogy néhány helyszínt hol fogunk forgatni.
Japán különösen szép és szinte teljesen érintetlenül hagyott vidékein is lesznek jelenetek. A szegény földművesek sokasága vállalta, hogy bizonyos összegért szerepelnek ők is filmekben, persze mint gondos termelők.
A napot egy halom megtanulandó szöveggel és egy kisebb gyomor ideggel zártam.
-Jól vagy Yuki? Egész délután egyre sápadtabb lettél-mondta Cecil ahogy haza felé tartottunk.
-Jó vagyok, csak remélem minél hamarabb kész leszünk ezzel a filmmel-mondtam.
-Még el se kezdtük.
A szemem forgattam, majd kinéztem a kocsi ablakán. Mivel már későre járt így nem hagytam, hogy a fiú egyedül gyalogoljon haza. Meg aztán így nem kellett a testőrök unalmas szövegelését hallgatnom. Cecil jól elszórakoztatta mind kettőt, így azok most nem velem foglalkoztak. Felakartam hívni a nagyapámat, de sajnos tudtam, hogy ő nem ér rá velem beszélni. Pedig nagyon nagy szükségem lett volna a tanácsaira. Apám totálisan kiidegelt a viselkedésével. Más emberektől fel se fogtam ezt a stílust, de őtőle, hát nem volt kellemes.
Ahogy megálltunk a kurzus kapujában rögtön kiszálltam. Mire Cecil is kikászálódott, már az épület felé vezető út felét megtettem. A fiú utánam rohant, de nem szóltam hozzá.
-Majd gyakorolnunk kell a közös részeket-mondta vidáman.
-Ja. Lesz rá időnk, míg a ruhák el nem készülnek-morogtam az orrom alatt.
-Na ne legyél már ilyen. Fogd fel úgy, hogy minél hamarabb csináljuk meg a filmet annál korábban szabadulsz meg apádtól...
-Ha már itt tartunk! Ha bárkinek elmered mondani, hogy Mikuo Hitomi az apám elevenen megnyúzlak-mondtam fenyegetően halkan, de értette a célzást.
Míg ő a klubterem felé fordult én a szobámba mentem. Most tényleg semmi kedvem nem volt a többiekkel találkozni. Bementem a szobámba és a biztonság kedvéjért még kettőre be is zártam az ajtót. Éppen le tudtam venni a kabátom, már rohantam is a fürdőbe.
Az a kevéske amit ettem aznap mind ki jött belőlem. Fáradt voltam és kimerült, de nem állhattam még aznapra le. Miután megmosakodtam és megmostam a fogaim, vissza mentem a szobámba. Egy halom kotta papír várt rám, hogy teleírjam őket dalszöveggel. Ráadásul kaptam egy csomó olyan felkérést amiben egy fiúval kellett volna énekelnem. A Shou filmjéhez készült kilip már most ezres nézettséggel bírt pedig még nem volt egy hete, hogy a mozikban elérhetővé vált a közönség számára. Az, hogy a fiú is bele bele "kiabált " a dalba ötletet adott a megrendelőimnek, hogy milyen dalokat akarnak.
Volt ott rockosabb és vidámabb, na meg persze szerelmes is. Fogalmam sem volt kiket kérjek meg rá, hogy énekeljenek velem. Kintről beszűrődött a hold halovány fénye. Magam sem tudtam miért, de fogtam a kottákat és a tolltartómat, majd elindultam a zene szobába. A klub helyiségen úgy mentem keresztül, hogy mire a többiek felfogták volna, hogy ott vagyok már el is tűntem előlük.
Leültem a zongorához, majd néhány másodpercig csak vártam. Legutóbb mikor zongoráztam nem voltam megelégedve magammal. Valami hiányzott a játékomból, de nem tudtam rá jönni, hogy mi az. Magam elé vettem a kottáimat, majd elkezdtem játszani. Valami megint hiányzott. Nem tudtam mi az, de egyre idegesebb lettem tőle. Egy ilyen idegességekkel teli nap után, csak púp volt a hátamon, de folytattam. Nem tetszett amit hallottam, így hagytam a saját tokáimat, majd átértem más zene szerzők darabjaira.
-Ne verd annyira a billentyűket!-halottam egy határozott hangot a hátam mögül.
Ijedten pördültem meg a széken, mivel egyáltalán nem hallottam, hogy nyílt volna az ajtó. A hátam mögött Masato Hijirikawa állt.
-Hogy érted ezt?-kérdeztem.
-Túl erősen nyomod le a billentyűket. Maga a játék szép és látszik, hogy igyekszel, de ez nem dob, hogy püföld azokat a billentyűket. Laza csukló és gyors, de könnyed mozgása az ujjaidnak.
Mellém lépett, majd néhány hangon bemutatta, hogy mire gondol. Az ő ujjai alatt másként hangzottak azok a hangok amik nálam durván oda vágtak.
-Látod. Csak lazán-mondta.-Most te jössz.
Megmozgattam a csuklóm, majd megpróbáltam lazán lenyomni a billentyűket. Néhány fokkal jobb volt, de még így se éreztem tökéletesnek.
-Lazábban. Mintha a hegedű vonóját fognád.
-Honnan tudod, hogy hegedülök?-kérdeztem rá nézve.
-Mikor két hete kint játszottál a tónál idefent is lehetett hallani. Akkor azt hittem, hogy Shuo vagy Natsuki az, de tévedtem. A tegnap esti hegedű szó ráébresztett, hogy nem a fiúk voltak-mondta.
A számba haraptam. Fogalmam sem volt, hogy amit tegnap este gyakoroltam nagyapa hegedűjén azt a lány szinten kívül is hallják. Ráadásul ha azt veszem figyelembe, hogy fél délután csak hegedültem, valószínűleg a fiú azt kapta el, amikor már fáradt voltam és néha mellé fogtam a hangokat.
Nehéz volt azt képzelni, hogy a zongora olyan mint a hegedű, de ahogy lehunytam a szemem megjelent előttem nagypapi arca. Ő mindig komolyan vett és meghallgatott. Még a hegedűét is nekem adta, hogy bizonyítson róla, jobban gyerekének hív mint a tulajdon fiát. A zongora megszólalt, majd újabb hangok jöttek ki rajta, amik már gyönyörűen hangzottak. Alig észleltem, hogy az én ujjaim mozognak a billentyűk felett. Hallottam a papír zörgését, majd váratlanul Masato is elkezdett játszani. Azokat a hangokat játszotta amik a duettben a fiú szólama lenne. Kinyitottam a szemem, de csak az ujjaimra figyeltem. Az utolsó akkordot néhány másodpercig hagytuk még had csengjen, majd egyszerre emeltük fel a kezünket.
-Szép dal. Ki írta?-kérdezte a kottát vizsgálva.
-Én-mondtam egyszerűen.
A fiú szemöldöke felszökött, de nem mondott semmit.
-Áh igen szóval elkezdte az új felkérésekre a dalokat. Nagyon ügyesen halad Miss Hitomi.
Az igazgató hangjára mind a ketten megfordultunk. Elhúztam a számat mikor feltűnt, hogy az egész Mesterkurzus a férfi mögött áll az ajtóban.
-Ha jól tudom, most majd duetteket kell írnia. Igazam van?
-Igen igazgató úr-mondtam nyersen.
-Renden gondolom a Starish és a Quarter Night tagjai közül fog választani magának partnereket-mondta céltudatosan.
-Minden valószínűség szerint-mondtam.
Csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre az elhúzott számat. Ringo-san kilépett mögüle, majd megvizsgálta a kottáimat.
-Hm van itt minden. A pörgősebbekre tudom ajánlani Shuo-chant és Otoya-kunt. Esetleg Natsuki-kun is be tud segíteni. Hm a durvábbra inkább Ranmarut kellene megkérnie. Ő a legjobb ebben. A szerelmes hangvételűekre pedig Ai-kunt esetleg Cecilt vagy Camust kellene megkérned. Huhú milyen jó dalok fognak itt születni.
-Én csak Nanami dalaira vagyok hajlandó énekelni-mondta a Starish összes említett tagja.
Megvontam a vállam, majd össze szedtem a kottáimat.
-Nekem mindegy-mondtam.-Jó éjt mindenkinek.
Azzal a lendülettel otthagytam mindenkit aki a teremben volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése