-Ez az. Csodálatos... Most legyél ártatlan kislány-mondta a fotós.
Mosolyogtam és azt csináltam amit mondott. Forogtam, pózoltam és mindig felé néztem. Ez is csak egy átlagos fotó sorozat volt mint a többi, de mivel egy elég komoly divat márka új kollekciójáról volt szó így megérte.
Az egészben az volt a legjobb, hogy a bevétel húsz százaléka az enyém volt.Lehet, hogy egész nap robotoltam érte és a nap végére már olyan szinten kimerültem, hogy a Mesterkurzus kapujától a szobámig alig tudtam elvonszolni magam, de meg érte.
Hiába voltam fáradt az agyam még is kattogott. A következő megbízásom egy film szerep volt. Szívesen vállaltam, de volt egy komoly gond. Az apámat is jelölték az egyik szerephez. Miután három éves koromban otthagyott anyával, azóta nem igen találkoztunk.
Jóval éjfél után bírtam csak elaludni, így nem volt csoda, hogy másnap mikor felkeltem úgy néztem ki mint egy másnapos.
-Yuki-chan olyan nyúzott vagy ma.
Naná az első akibe bele botlom az Natsuki. A maga módján biztos aranyos, de komolyan. Hány évesnek érzi magát, hogy ennyire rajong a cuki dolgokért? Tizenkettőnek? Nem mondtam volna meg, hogy már a huszonegyedik évében jár.
-Izgulsz a holnapi film forgatás miatt?-kérdezte.
Nem zavarta, hogy nem válaszolok. Míg az étkezőbe tartottam kitartóan ott loholt mellettem. Amióta Ringo-san arra kényszerített, hogy eltöltsek néhány órát a srácokkal az étkezőben reggeliztem én is. Natsuki akár hányszor csak találkoztunk levakarhatatlan társammá szegeződött.
-Na Yuki-chan! Ne legyél már megint ilyen morci... Tudtad, hogy Cecil-kun is jelentkezett az egyik szerepre és meg is kapta?-kérdezte izgatottan.
-Most már tudom. Lófarokba fogtam a hajam, majd a hátam mögé dobtam. Egyedül evés közben zavart, hogy ilyen hosszú, amúgy meg a világ összes pénzéért se vágattam volna le.
-Míg reggelizel csinálhatok neked egy aranyos frizurát?-kérdezte.
Kicsit bizalmatlanul néztem rá, de tekintve, hogy mennyire könyörgően nézett rám megvontam a vállam. Natsuki lelkesen körbe ugrált, majd a semmiből előkerített egy fésűt. Meglepően finoman bánt a hajammal mintha mindig is ezt csinálta volna. Csak mire megettem a müzlim akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon azért akarta megcsinálni a hajam, mert szereti az ilyesmit vagy mert inkább csak foglalkozni akar valakivel. Azonban jobbnak láttam nem rá kérdezni, mert a végén valami rosszat mondok.
-Meg is vagyunk-mondta széles mosollyal az arcán.
A szemközti üveg tárolóban megnéztem magam. Befonta a hajam, majd úgy rendezte mintha egy nyíló rózsa lenne.
-Köszönöm-mondtam halkan, mire megölelt.
-Ugyan... Erre vannak a barátok-mondta, majd a belépő Shou nyakába vetette magát-Shou-chan!
Az étkezőben egy kis reggeli hajsza indult el. Natsuki Shout kergette a kis szöszi meg igyekezett előle elmenekülni.
Jó volt nézni őket, de sajnos az idő ellenem dolgozott. Csináltam még egy kévét magamnak, majd vissza mentem a szobámba. A telefonom egy fejhallgató és már indulhattam is a zene szobába. Nagy apa jóvoltából volt mit gyakorolnom. A zongora ott várakozott, hogy végre valaki játsszon rajta. Az elmúlt napokban a zongorán való gyakorlást hanyagoltam, mivel más hangszerekkel jobban megy a dalírás. Viszont arról sem tettem le, hogy megtanulok zongorázni
Sajnos azonban ez nem ment olyan könnyen. hiába tanultam meg a zongora billentyűit, akkor se sikerült kellőképpen jól játszanom. Minden a helyén volt, de egy valami nem stimmelt. Bárhogy igyekeztem nem éreztem azt, hogy el is sajátítottam a zongora hangját. Fáradtan és csalódottan csuktam le a nap végére a zongora fedelét, majd elindultam a szobám felé.
Mivel úgy tudtam, hogy senki nincs itt a sztárok és idolok közül, mert dolgoznak, nagyon meglepődtem, mikor a klubhelyiségbe belépve összefutottam Natsukival A fiú éppen az egyik kanapén ült és dalt írt. Csendesen elakartam menni mellette, de ekkor felemelte a fejét és izzó tekintettel rám nézett.
-Kizökkentettél-mondta mérgesen.
Nem válaszoltam, csak néztem a mérges szempárba. Valami más volt, de csak az jutott eszembe, hogy levette a szemüvegét.
-Nem szeretem ha ki zökkentenek-mondta, majd fel állt és fölém magasodott.
A fiú kisugárzása teljesen megváltozott. Fenyegetést és töménytelen mérget sugárzott magából, még se léptem hátrább. Csak azt bírtam csinálni, hogy a szemébe nézek. Szemüveg nélkül sokkal felnőttesebb volt az egész megjelenése.
-Hú mondták már neked, hogy nagyon szép zöld a szemed ha mérges vagy?-kérdeztem végül csendesen.
Összevonta a szemöldökét, de csak nézett rám.
-Te nem félsz tőlem?-kérdezte végül.
-Miért kéne félnem? Mindenki lehet mérges vagy esetleg ijesztő... Kicsit fura így látni téged, de azért te ugyan az vagy mint néhány órája, mint mikor megcsináltad a hajam-mondtam.
-Az nem én voltam hanem Natsuki-mondta, majd kihúzta magát- Én Satsuki vagyok, Natsuki sötétebb énje.
-Natsuki sötétebb énje? Ezt, hogy érted?-kérdeztem össze zavarodottan.
A fiú vissza ült a kanapéra, majd megragadta a kezem és maga mellé lökött. Nem volt benne semmi kedvesség,de mégse tudtam tőle félni.
-Natsuki nem tud rólam. Nem tudja, hogy a tudat alattija hozott létre, csak azért, hogy megvédjem a rossztól. Kedvel téged, de én nem akarom, hogy te is csalódást okozz neki. Haruka is ezt tette bár nem tudatosan.
-Én nem vagyok Nanami-vágtam vissza.
Mérgesen rám nézett. Szemi azt sugallták, hogy ha még egyszer félbe merem szakítani akkor nem áll jót magáért, de továbbra sem tudtam félni tőle.
-Natsuki jó ember akit sokan bántottak már. Jogos ha félti az ember nem?-kérdezte végül a fiú.
-De... Hogy van ez? Te tudsz róla, ő meg nem tud rólad?
-Szerintem ezt hívják skizofréniának. Az alap személyiség nem tud a sötétebbik énjéről, de az tud róla, hogy kettős személyiség. Én nem csak akkor vagyok ha Natsuki leveszi a szemüvegét. Nem vagyok hajlandó elmagyarázni, hogy miért csinálok amit, de az biztos, hogy Natuki nélkülem nem élte volna túl a gyerek korát sem...
Nem tudhatod-gondoltam, de hangosan nem mondtam ki. Satsuki váratlanul a hajamhoz nyúlt, majd amit korábban Natsuki gondosan megcsinált, egy mozdulattal kibontotta. A befont hajam hátamra omlott, de a vége már most is kezdett kibomlani.
-Natsuki olyan nagy gonddal csinálta meg-mondtam egy nagy sóhaj keretén belül.
-Ó jobban szereti a cuki dolgokat, de én nem annyira vagyok oda értük...
-Mond neked vannak barátaid?-kérdeztem.
-Mi?
-Natsukinak itt az egész Mesterkurzus, de neked? A többiek elfogadják, hogy itt vagy velük?
-A Starish tudja, hogy itt vagyok, de nem mondják el Natsukinak. Ha meg is tennék rögtön kitörne a balhé a részemről. Szóval te se mond el neki-mondta határozottan.
-Szóval nem szívlelnek. Értem hát megnyugtat a tudat, hogy nem én vagyok az egyedüli fekete bárány. Kitudja lehet nekem is van olyan énem amiről nem tudok-mondtam elgondolkozva.
-Szoktad úgy érezni, hogy valami hiányzik belőled?-kérdezte komolyan a fiú.
-Magányosnak és üresnek érzem magam mindig. Nincsenek barátaim és ez így van rendjén. Szerelemről szó se lehet, míg nem törlesztek az életnek. Apám rühell, anyám halott. lényegében minden szuper nem?-kérdeztem unottan.
-Nem neked nincs tudat alatti éned. Ha volna akkor nem beszélnél így a fájdalmaidról...
A fiú felvette a kottáit, majd megint írni kezdett.
-Biztos nem találkozunk holnapig, úgy hogy sok sikert a filmhez-mondta, majd végleg bele merült a kottába.
-Vigyázz magadra és Natsukira-mondta, majd fel álltam.
Ahogy elhaladtam előtte, magam sem tudom miért megveregettem a vállát, csak utána mentem a szobámba.
**********
Az a lány tényleg nem félt tőlem. Úgy ért hozzám mintha Natsuki lennék. Biztos voltam benne, hogy sok mindenen ment keresztül, de nem mondott el mindent. Úgy tűnt nem zavarja, hogy egy kettős személyiségűvel van egy légtérben. A többieket akik tudtak rólam őket igen. Egy pillanatra se vették le rólam a tekintetüket. Folyton azt lesték, hogy Natsuki mikor veszi le a szemüvegét. Yuki azonban nem törődött túlságosan azzal, hogy milyen vagyok.
Meghallgatott, majd mint aki nem tud vagy nem akar tudni az egészről semmit elment. Azonban az, hogy megveregette a vállam, számomra még is azt mutatta, hogy igen is törődik a környezetével.
Bár a külseje egy visszahúzódó, állandóan morcogó lányt mutatott, de a belsője hasonlóan Natsukihoz meggyötört és össze zúzott volt, aki csak egy kis szeretetre vágyott.
Elgondolkoztam azon a kijelentésén, hogy vannak e barátaim. Tudtam, hogy nincsenek, de mivel ennyire rá világított a lényegre elszomorodtam. A kanapé szélén lévő szemüvegre néztem, majd az ajtóra amin kiment. Ő lehet, hogy elfogad, de a többiek nem. A fali óra elütötte a négyet. Fogtam a kottákat, majd a szemüveget, és elindultam a szobába. Natsuki sütni is akart a többieknek, mire haza érnek. Én már így is sok időt elvettem a napjából.
Valahonnan a lány szintről hegedű szó hangzott fel. Yuki gyönyörűen játszott rajta. pár percig hallgattam, majd felvettem a szemüveget, had élvezze Natsuki is a lány játékát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése