Tokyo utcáit ellepték a rajongok. A koncert után a Quartet Night-ot elvitte a sofőr a reptérre, majd vissza jött értem a hotelba. Persze a nagy turné busz miatt nehezen tudtunk haladni a városba, végül már rendőri kíséret kellett a buszom mellé. Egy egész estés koncert és az egész napos rajongói fotózkodás kifárasztott, de buszon nem tudtam aludni. Míg a következő nagyvárosba tartottunk rajzoltam és zenét szereztem. Fogalmam sem volt miért lett olyan lágy dallamú a zene hiszen az nem én voltam.
Még is éreztem, hogy ez az új stílus tetszeni fog a rajongóknak. Az biztos, hogy a sofőrnek és Cecilynek tetszett. Cicám nem tágított mellőlem, így jött velem a koncertekre. Fogalmam sem volt, hogy nagyapám hogyan csinálta, de ő is és dédapa is ott voltak a koncerten. Az öregek jelenléte megnyugtatott, bár az, hogy az idősebbik férfi kritizálta a ruhám nem esett jól.
A nagyvárosi élet felpörgetett, így nem volt meglepő, hogy a hotelban sem aludtam. Végre megint a ringben éreztem magam és tudtam, hogy ha valaki nem állít le soha többé nem fogok vissza vonulni. Sajnos ez a valaki az apám volt.
Két hétel azután, hogy elindultam a koncert sorozatra a verseny hivatalosan is lezárult. Saotome rögtön a koncert után felhívott, hogy nézzem a zene csatornát, ugyan is Miroku Hitomee-t nem sikerült rávennie, hogy ne mondja el a titkát.
-Az a férfi a fejébe vette, hogy a botrány hajójára, nem csak téged, de minket is ránt magával. Miyatsuki tombol teljesen jogosan. Tomoe az ideg összeroppanás közelébe van... Miss Hitomi nem tudna vele beszélni?-kérdezte, de ekkor már késő volt.
A csatorna stúdiójában felharsantak az élő műsort jelző dalok első akkordjai. A telefonban is hallottam, de nem tettem le. Megjelent a műsor vezető nő, mire az igazgatót is felhívták a színpadra. Mivel én koncert sorozaton voltam, így helyettem is beszélt. Persze ott volt a Starish és Tomoe is. Az igazgató letette a telefont én pedig görcsösen simogattam Cecily fejét, aki a vállamon ült.
-Nos eljött ez a nap. Bár aki csak egy kicsit is nézte a neten lezajló szavazás eredményeit az tudhatja, hogy a nyertes a szavazatok kilencvennyolc százalékát zsebelte be. Elég egyértelmű tehát a győztes győzelme. A hangulat fokozása érdekében most kapcsoljuk Jokahama-i tudósítónk aki ott van a hotel előtt ahol, Yuki Hitomi szállt meg.
A kamera váltott képet és a szálloda elejét láttam meg. A tudósító azon riporterek egyike volt aki már reggel bebocsájtást kért hozzám egy interjú erejéig. Most már nem tartottam jó ötletnek, hogy pár perc múlva feljöjjön hozzám. A riporter csaj izgatottan számolt be a rajongóknak arról, hogy nemsokára velem fog találkozni. Idegesen vártam, hogy mi lesz ennek a napnak a vége. Még jó, hogy a koncert után vagyunk, mert akkor biztos nem tudtam volna koncentrálni az előadásra.
A tudósítás vissza tért a studióba. A szavazás még mindig zajlott, hiszen még öt perc volt éjfélig. A testőrök felkísérték közben a nőt aki idegesen babrált a hajával, miután levették a szemkendőjét. Én szálegyenes háttal ültem a kanapén, majd mikor zavartan rám nézett hellyel kínáltam. A tévében megint át adták a szót a nőnek aki boldog mosollyal fordult a kamera felé.
-Üdvözlöm a kedves nézőket megint. Itt Japán fiatal üstöke nappalijában és miközben arról beszélgetünk, hogy milyen a turnéja sikere-kezdte a nő mézesmázosan.
Cecily felfújta magát, és ráfújt a nőre amit még a tévében is hallottak. Az ölembe hívtam, majd gyengéden simogatni kezdtem. A nő nagyot nyelt, majd formai kérdésekkel bombázott, amit a legtöbb beszélgetés során már elmondtam. Amint az óra elütötte az éjfelet a stúdióban vissza vették a szót. Amint a kamera képe vissza kapcsolt a nő megvetően nézett az ölemben lévő macskára.
-Ez a szőrpamacs mindenhova veled megy?-kérdezte unott hangon.
Cicám helyettem is válaszolt. Még hangosabban fújt a nőre, és felmászott a vállamra. Farkincája a tetoválásom fölé lógott. Nem foglalkoztam a nővel, csak a képernyőt néztem. Közben a studió technikusai megoldották, hogy a fiúk mögé kivetítsenek engem is. Nanami ott reszketett a fiúk mellett, pedig egyértelmű volt, hogy a fiatalos lendületünknek és, hogy gyorsabban reagáltunk a kihívásra a mi cégünk nyerte a csatát.
-Nos az eredmény a következő-kezdett bele a műsorvezető.
Hangos üdvrivalgás fogadta amikor kihirdette, hogy ki a nyertes. Kellett pár perc amíg elcsendesedett annyira a közönség, hogy a műsorvezető kaján vigyor keretén belül újra szóhoz jusson.
-Nos ez elég szép győzelem volt. Most azonban eljött az este fénypontja! Miroku Hitomee leleplezi a nagy és sötét titkát-mondta.
Apám csak mosolygott, majd felnézett a kivetítőre. Összeszorítottam a számat és komoran néztem rá. A tekintetéből azt olvastam ki, hogy örömmel ránt magával a mélypontra.
-Hát nehezen válok meg ettől a titoktól, de akik még érintettek ebben az ügyben már nem érdekelnek.
Na jó ezt nem kellett volna mondania. A régi seb kezdett hasogatni, pedig már azt hittem soha nem fog fájni így.
-Pontosan mire gondol?-kérdezte a műsorvezető kajánul kiéhezve az új információra.
-Hát... Sokan nagyon nagy becsben tartják, hogy három kisgyerek gondoskodó apja vagyok, de azt senki nem tudja, hogy a gyerekeimnek van egy nővérük is...
Csend telepedett le a stúdióra, a műsorvezető csak nagysokára értette meg az apám szavait.
-Van egy idősebb gyermeke is?
-Igen. Apám azért tagadott meg, mert nem voltam hajlandó tudomást szerezni a lányomról... Mondjuk szerintem csak időkérdése, hogy ugyan olyan ribanc legyen mint az anyja volt.
Magamban elkezdtem vissza felé számolni, csak, hogy ne üvöltsem le a fejét.
-Uram ezek komoly vádak főleg, hogy a lányáról van szó...
-Ugyan nekem az a kis fruska nem a lányom, még ha én vagyok a biológiai apja, akkor sem. Képes volt először az apámnál debütálni, majd átállt egy másik rivális ügynökséghez. kétszeresen választott ellenséges ügynökséget és most ő fogja örökölni a nagyapám minden vagyonát, csak mert apám kizárt az örökségből.
-Ezt kétlem. Akkorát nem ugorhat a rangsor, bár őszintén megvallom én nem gondolkodom még azon ki veszi át az örökségem...-mondta zavartan a férfi.
-Oh ebben a világban bármi megtörténhet...Mond csak Saotome milyen érzés egy olyan rusnya és betegesen megszállott lány főnökének lenni, mint amilyen Yuki?-kérdezte apám.
-Megszállottsága csak a művészetekig terjed, nem tovább és büszkén mondom ki, hogy örülök, hogy az általam támogatott bálványok sokaságába tudhatom...
-De fogadni mernék, hogy még te se tudod, hogy az anyja önön kezével végzett magával, csak mert annyi szeretője volt, hogy már nem tudta rejtegetni a lánya elől... Vagy talán tévedek Yuki?-fordult felém.
-Szerintem nagyon is tévedsz, hiszen nem volt szeretője-mondtam halkan.
-Ugyan már... Egy névtelen senki volt, aki csak azért jutott pénzhez, mert én elvettem feleségül... Hoppá ezt nem kellett volna mondanom-mondta megjátszott bűnbánattal, de a szeme gonosz csillogása arról tanúskodott, hogy nagyon nem bánja, amit mondott.
-Várjunk csak?...Jól értem? Yuki az ön volt feleségének a lánya?
Néma csend fogadta a megállapítást. Apám gonoszul vigyorgott, a Starish majdnem minden tagja hulla fehér volt, ahogy az igazgató is. A műsorvezető zavartan nézett a férfira.
Elfordultam a kamerástól, majd biccentettem a testőröknek. Ők szó nélkül bekötötték a riporter nő és a kamerás szemét és mire felfogták, hogy mi történt velük, már vagy három emelettel lejjebb jártak. Nem volt semmi szükségem arra, hogy élőben közvetítsék amint össze omlok.
Lehajtottam a fejem és csak hallgattam ahogy a stúdióba hirtelen mindenki feloldódik a döbbenetből. A műsorvezető döbbenten próbált csendet teremteni, míg a nézők folyamatosan azt kiabálták, hogy én nem lehetek Miroku lánya.
-Kérek mindenkit, hogy higgadjon le!-kezdett el végül kiabálni a férfi.
Szavai némi kép csitították a tömeget, de ez mintha hidegen hagyta volna apámat.
-Szóval az ön nagy titka az, hogy Yuki Hitomi az ön lánya?-kérdezte a biztonság kedvéjért a férfi.
-Csak a biológiai apja vagyok, de annak a csitrinek nem tartom magam az apjának...
Ez volt az a pont, hogy kikapcsoltam a tévét. Nem voltam tovább kíváncsi az ömlengésére és az ócsárolására. Soha nem tudtam hova tenni az irántam érzett gyűlöletét. Amióta az eszem tudom mindig csak bántott eltaszított magától és ha úgy tartotta kedve fel is pofozott. Ott hagyott minket és még a válóper nem ért véget, már új felesége volt.
-A riporter nő nagyon ki volt akadva-jegyezte meg az egyik testőröm mikor vissza értek.
-Holnap korán hajnalban induljunk. Nem akarok annyi riporter előtt kimenni a hotelból.
A két férfi bólintott, majd a bejárati ajtó elé álltak. Fásultan mentem a fürdőbe, majd miután lezuhanyoztam lefeküdtem aludni. Valami azt súgta, hogy nem fogok olyan könnyen elsiklani a tény felett, hogy az apám felfedte a család titkát.
Igazam is lett. A hotelból a személyzet segítségével kijutottam feltűnés nélkül, de alig múlt el nyolc óra megjöttek az első dühöngő SMS-ek a rokonaimtól. Mind ócsárolt, hogy milyen hülye helyzetbe hoztam apámat. Persze még én tehettem erről is. Az út során már azon gondolkodtam, hogy kikapcsolom a telefont,amikor feltűnt, hogy a busz mellett egy zene csatorna kocsija megy és éppen befelé akarnak rajta kamerázni.
Elhúztam a függönyt, majd fáradtan hátra dőltem. Az őrület elkezdődött. A következő hotelban, hatalmas tömeg várt. A legtöbben újságírók és rajongók voltak. Kérdések sokaságát zúdították rám, de hála az éber testőröknek sikerült feljutnom a szobámba. A személyzet biztosított arról, hogy nem fognak senkit se felengedni csak azt akit én kérek.
A vacsorám nagyját ott hagytam. Másnap délutánig több újságíró jött, hogy interjút készítsen velem, de nem fogadtam őket. A koncertig próbáltam pihenni, de idegesség vett erőt rajtam. Egészen addig nem tudtam kirekeszteni a kellemetlen érzést,míg el nem indultam a stadionba. Meglepődve tapasztaltam, hogy az ajtóm előtt két rendőr vár ránk.
-Üdvözlöm Miss Hitomi. A szálloda vezetője hívott minket, hogy segítsünk a staionba eljutni.
Éppen tiltakozni akartam, amikor megláttam a mögötte felbukkanó újságírót. A testőreim rögtön elém álltak, a rendőrök meg felmutatták a jelvényüket.
-Ha nem akarnak zaklatásért a börtönbe kerülni, most azonnal vissza mennek a földszintre!...Gyerünk!-kiabálta a tiszt amikor a firkász nem mozdult.
-Nem tehet semmit hiszen még nem csináltunk semmit...
-Csak éppen akadályozzák, hogy a lány elmenjen, valamint olyan dologba akarják ütni az orrukat ami nem magukra tartozik!
-Végtére is ez a dolgunk...
A rendőr össze nézett a társával, majd egyszerre indultak el. A riporterek össze zavarodtak és elengedtek minket. A hotel előtt is rendőrök vártak ránk. A buszra is felszálltak velem, majd a stadionig elkísértek. Még csak egy napja tudták az emberek, hogy ki az apám, de sokan akik nem kedveltek eddig azok most szabályosan őrjöngtek. Apámat sokan utálták és rajtam csattattant minden.
A koncert után maradtam azokkal a rajongókkal akik különfizettek csak azért, hogy velem legyenek, de ők is csak arról tudtak kérdezősködni, hogy miért nem vállaltam fel, hogy kinek a lánya vagyok. Nem maradtam a kijelölt időig. Tudom a rejtőzködésem csak olaj volt a tűzre. A stadionból is csak rendőri kísérettel jutottam ki.
Nem tudtam aludni egész éjjel. Nagyapám megpróbált felkészíteni erre, de még ő is kevés volt ehhez a nyomáshoz. A média cápái könnyű prédának gondolhat attak, de nem adtam fel. Tudtam, hogyha lemondom a többi koncertet is akkor győztek, a rajongóim meg csalódottak lesznek. Azonban a helyzet csak romlott másnapra. Várostól városig is rendőri kíséret kellett mivel annyi újságíró tapadt rám, hogy nem bírt mozdulni a buszsofőröm. A helyzet rosszabbodott a koncert után. Az újságírók felpofátlankodtak a szobám elé. Itt már csak a tettlegesség tüntethette el őket.
Fáradt voltam, de nem írtam aludni. Kezdtem megtörni a nyomás alatt. Valakivel beszélnem kellett, de nem olyannal aki közvetlenül érintett volt az ügyben. Azonban az órára pillantva elbizonytalanodtam. Nemsokára elüti az óra az éjfelet...
Cecil
Nemsokára elüti az óra az éjfelet. Még is megnyomtam a hívás gombot. A második kicsöngés után egy meglepett, de elég éber Yukit hallottam a vonal végéről.
-Gondolat olvasó vagy Pirnce?
-Nem csak beszélgetni akartam veled... Hogy vagy?-kérdeztem.
-Őszintén? Kezdek elbizonytalanodni...
Hiába vártam Yuki hallgatott. Nem csodálom egy nagyon nagy bomba robbant, és ő éppen a központba került. Csak úgy tudta volna elkerülni, ha hagyja, hogy a csapatunk elveszítse Nanamit. Azonban ő nem hagyott minket cserben, pedig nem is kedvelt minket.
-Yuki?-kérdeztem bizonytalanul.
-A fiúk nagyon haragszanak rám?
-Nem,meglepődtek de nem haragszanak...
-Akkor jobb... Szerintem egy ideig nem megyek a közeletekbe...
-Na ez ami nem fog megtörténni...Tudod, hogy bajban ismerek-szik meg a barát.
-Mond tulajdonképpen miért hívtál?... Ne értsd félre...Nem bánom, hogy hívtál, mert éppen azon gondolkodtam, hogy felhílak, de...
-Őszintén, csak nem akarom, hogy egyedül birkózz meg ezzel a teherrel-mondtam őszintén.
A vonal túlsó végéről döbbent csend fogadott, majd Yuki felkacagott. Csak mosolyogtam, míg a nevetését hallgattam. Ezután szinte jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, majdnem egy órán keresztül. Biztos tovább beszélgettem volna vele, de az egyenletes szuszogása azt mondta, hogy elaludt.
Másnap reggel mosolyogva ébredtem. A fiúk se értették a jókedvemet, ami egészen délig megmaradt. A fotózás ebédszünetében azonban olyasmit hallottam, ami nagyon elszomorított.
-Szegény lányka... Nagyon nem lennék a helyében...
-Igen én se...A bátyám azt mondja, hogy lassan bírósági végzés kell az újságírókhoz, hogy eltakarodjanak a közeléből.
-Tényleg rendőrök kísérik mindenhova?
-Igen...
A két fotós beszélgetése nagyon felkavart. Tudtam, hogy Yukiról beszélnek. Miért nem mondta, hogy ilyen rossz a helyzete? Ahogy vissza értem a kurzusra rögtön az igazgatóhoz rohantam. Őt is meglepte, amit hallania kellett. Rögtön felhívta Yukit, de ő nem vette fel. Aznap este az élő közvetítést néztük a koncertjéről. Yukit tényleg rendőrök kísérték ki a koncert után, de ez a riportereket nem zavarta. Elég erőteljesen rátapadtak, mintha azt hitték volna, hogy így beszélni fog a lány.
-Ez nagyon nem jó. Ekkora botrányból nagyon nehéz kitörni-jegyezte meg Tokiya csendesen.
Aznap este nem vártam éjfélig, hogy felhívjam a lányt.
-Szia-köszönt bele fásultan a telefonba.
Yuki
-Miért nem mondtad, hogy rendőrök kísérgetnek?-kérdezte Cecil vádlón.
-Nem lényeg...-mondtam csendesen.
Igazából nagyon is lényeg volt, de nem akartam arról beszélgetni. Csak elakartam volna tűnni a világ elől. Cecil azonban átlátott rajtam,de nem firtatta a dolgot. Olyan aprósággal terelte a témát mint Cecily viselkedése,vagy,hogy milyen napja volt. Apró semmiségek voltak, de egy nagyon nagy lyukat kezdett el ezzel beforrasztani. Cecil szavak megint megnyugtattak,és csak úgy mint előző este most is álomba ringatták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése