A koncert elsöprő erővel zárult. Shou és Natsuki kitettek magukért, ahogy a zenekar is. Ahogy a közönség vissza tapsolt minket körbe néztem a szerény kis csapatomon. Mögöttem a Dash tagjai vidáman üdvözölték a rajongóikat, akik örültek még akkor is ha csak elő zene kart játszottak. Nehéz ha az ember vissza akar térni a zene világába.
Hajam a hátamra omlott és valamilyen szinten rá is tapadt a lapockámra amit a ruha nem takart. Még várnom kellett pár percet, amíg leérünk a színpadról csak azután köthettem fel. A Starish tagjai ott vártak minket az öltözőben. Bár mosolyogtam, de azért igyekeztem nem nagyon részt venni az örömükben. Magamban már elhatároztam, hogy amint a kihívásnak vége és Nanamit nem fenyegeti a veszély akkor több munkát csak ha nagyon muszáj akkor fogadok el. Arra kellett rá jönnöm, hogy hiába szeretnék barátokat, nem ők lesznek azok.
Igen ez egy ember véleménye miatt van. Nem szerettem magamra haragítani az embereket így kifejezetten fájt, hogy Hayato lánya ennyire gonoszul bánt velem, pedig még az apjával is jóban vagyok. Nem akartam kifúrni a baráti köréből így inkább kerültem őket. Persze ez nekik is feltűnt, de szerencsémre most még hagyták, hogy kibújjak a közös programok alól, mondván, hagynak dolgozni. Tulajdon képen jól is volt ez így.
Azonban bármennyire is igyekeztem kerülni Natalie baráti társaságát ők kifejezetten vadásztak rám. Uta rendszeresen felhívott és néha sikerült magukhoz is felhívnia. Néha csak ott ültem és nézhettem ahogy Yatoval játszanak. Igaz a lány nem úgy élte meg mint játék, mert a kisfiú csak dacból rohangált fel le, mert nem akart szót fogadni. Néha azonban egész jól elvoltam én is a kisfiúval. Nagyon szépen rajzolt egy kétéveshez képest így örömöm leltem benne, hogy lassan, de taníthatom.
Mivel az édesanyja nem engedte, hogy nekik adjam a nagyapám altatóját írtam nekik egyet. Uta elmondása szerint a kisfiú néha kétszer is kéri az apját, hogy énekelje el neki, mert annyira megszerette.
Alig vonultam be a fürdőbe megcsörrent a telefonom. Persze Uta volt az. Eljátszhattam volna, hogy még nem vagyok ott, de inkább felvettem.
-Szia. Jó volt a koncert!-köszönt vidáman a lány.
-Szia és köszi. Néztétek?
-Jaja. Ai tiszta ideg-kuncogott-A fiának van egy új példaképe, rajta kívül.
-Bocsi nem akartam.
-Nyugi most azt vette a fejébe, hogy úgy fog hegedülni ahogy te. Hamar kinövi, majd, de bárhogy is dönt a mi támogatásunkra mindig számíthat-mondta.- Na csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem holnap jössz e hozzánk?
-Ne haragudj, de nem érek rá. Meglátogatom a dédapámat. Gyors villám látogatás lesz, de az egész napom rá megy majd-mondtam halkan.
-Oh na mind egy akkor majd máskor. Jól van hagylak, mert tudom, hogy szeretnéd ledobni magadról azt göncöt-mondta.
-Gondolat olvasó vagy.
-Dehogy csak egy bálvány párja-mondta, majd elköszönt.
Gyors átöltöztem, majd kimentem az öltözőbe. Az első akivel szemben találtam magam Cecil volt. Ott állt az ajtó előtt így nem tudtam elkerülni.
-Jók voltatok-mondta halkan.
-Köszi...
-Yuki miért kerülsz minket?-kérdezte és megfogta a karom, hogy ne menjek el mellette.
-Nem kerüllek titeket-mondtam rögtön.
-Hó eleje óta nem töltöttél el velünk tíz percnél többet. Ne mond, hogy nem kerülsz minket!
Nem válaszoltam, csak óvatosan kihúztam a karom a kezéből. Ő azonban megint megfogta, és vissza húzott a fürdőbe.
-Ki vele mi a bajod...-mondta határozottan.
Nem feleltem. Nem kellett volna itt lennie. Leültem a kád szélére és karba fontam a kezeimet.
-Nézzd mi történt? Amikor magadhoz tértél a kórházban olyan jó volt látni, hogy nevetsz. Hova lett az a jókedvű lány?-kérdezte.
-Soha nem is létezett-mondtam egy kis hallgatás után.
-Ezt nem hiszem el... Figyelj azért van minden, mert Natalie úgy viselkedett?-kérdezte csendesen.
-Jogosan viselkedett úgy. Egy kívül álló úgy láthatja, hogy én elakarom venni a barátait és milyen igaza is lenne. Mivel én is úgy látom magam, mint valami barát rabló. Jobb ha kerültök és akkor nem lesz gond a későbbi időkben.
Cecil nevetésben tört ki, majd leült mellém.
-Tudod nem vagy barátrabló. Mi mind szeretünk mint barát és a csapat tagjának tartunk. Natalie mindössze féltékeny, mert te több időt tudsz velünk lenni, mint ő és ezért vannak témák amikről beszélni tudunk. Ha megnyugtat néha még Natsukival se jön ki jól, ahogy Otoya is taszítja néha.
-Ők? Hiszen ők a megtestesült jókedvek-mondtam döbbenten.
-Natalie nem szereti a stílusukat, de azért jól megvannak.Hú ha láttál volna anno minket. Egy bizonyos eseményig nem voltunk túl jóba.
-Nem tudom elhinni, hogy valaki ne legyen jóban veled-szaladt ki a számon.
-Pedig nem voltunk. Mikor megsértettem az ismeretségünk első hónapjaiban ő ugyan nem szolt semmit, de a barátnője kihajított az ablakon egyenesen egy medencébe. Uh ezt sose bocsájtottam meg neki. Még ma se vagyok jóban azzal a lánnyal.
Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy egy lány kihajítsa Cecilt az ablakon. Biztos nagyon vagány lehetett és olyan személy akinek Natalie sokat jelent.
-Na jössz akkor bulizni?-kérdezte Cecil és fel pattant.
Csak a szemem forgattam, de fel álltam.
Satsuki
Nem kerülte el a figyelmem, hogy Cecil és Yuki a fürdőben vannak. Valahogy idegessé tett, de nem kényszeríthettem arra Natsukit, hogy vegye le a szemüvegét. Elvben Yuki még nem találkozott velem, meg aztán ha balhét csináltam volna itt a hotelben ahol a koncertünk volt akkor biztos Natsuki tudtára kerültem volna, mint egy címlap fotó balhésa. Így is éreztem, hogy a feszültség átterjed rá is.
Inkább arra buzdítottam Natsukit, hogy nézzen más felé. Na persze ez sem colt jó. Szembe találtam magam a még mindig titkolózó párossal. Tokiya csendesen állt ugyan Nanami mellett, de látszódott, hogy a kisujjuk össze van fonva. Komolyan miért titkolják? A többség tudja már. Ha Yuki kiszúrta, mert láttam rajta, hogy kiszúrta akkor úgy gondolják, hogy a többiek nem veszik észre?
Órákig néztem ahogy mindenki jól érzi magát. A haza vezető úton végig mindenki nevetett és nem volt semmi bajuk. Egyedül Yuki volt az aki néha elfelejtett mosolyogni, de még ő is jól érezte magát. Alig vártam, hogy végre mindenki nyugovóra térjen. Mikor végre bekövetkezett ez,levetettem Natsukival a szemüvegét. Csendesen kilopóztam a szobából, majd elindultam a folyosón.
Yuki
Már éppen elaludtam volna amikor valaki kopogott az ajtómon.
-Ha megint valamelyikőtök azzal akar nyaggatni, hogy... Satsuki?-kérdeztem döbbenten.
A fiú ott állt az ajtóban és reménykedve nézett rám. Nem beszéltünk azóta, hogy ellopta az első csókom, de én nem is bántam. Fogalmam sem volt most vajon mit akarhat.
-Bejöhetek?-kérdezte tőle szokatlanul csendesen.
Zavartan álltam félre az útból, majd karba fontam a kezem.
-Mit akarsz?-kérdeztem kicsit sem jókedvűen.
Satsuki értette a célzást, azonban nem kapta fel a vizet.
-Sajnálom-mondta végül halkan.
Nem szóltam csak néztem rá. A fiú fel alá járkált a szobámba közben a kezeit tördelte.
-Sajnálom, hogy akkor megcsókoltalak... Nem kellett volna, de én tényleg kedvellek... Jobban mint szabadna...
-Tegyük fel, hogy én is kedvellek, ami nem igaz, de akkor mit csinálnál? Natsuki Nanamit szereti. Ez a kapcsolat tuti halál lenne...
-Tudom, de...
-Satsuki gondolkodj normálisan. Nem illünk össze. Jobb ha ezt belátod mielőtt túl késő lenne.
-Yuki én...
-Satsuki menj el kérlek!
Kinyitottam az ajtót, majd megvártam, hogy kimenjen. Ennyit a nyugodt estémről. Fogalmam sincs miért, de rám jött a sírhatnék. Egész este a párnámba zokogtam. Reggel kimerülten keltem ki az ágyból. Senkivel nem volt kedvem beszélgetni, így egész nap a szobámban voltam. Satsuki túl sok érzést kavart fel bennem. Eszembe juttatta, hogy nekem miben nem lesz részem soha se. Mind dédapám és nagyapám örököseként én nem remélhettem boldog párkapcsolatot, hiszen már most tudtam, hogy kijelöltek nekem egy külföldi család sarjat, hogy azzal éljem le az életem. Érdekházasság volt a javában, de mit volt tenni. házasság? Még csak eljegyzés volt csak, de attól még ott volt.
Igaza volt Utának. Fogalmam sem volt mi az a számít nekem valaki és nem is fogom megtudni. Az én életem tíz éves koromban tönkre ment. Az árvaházi sértések és az utána jövő fájdalmak mély nyomott hagytak bennem.
Cecili egész nap a nyomomban rohant, amikor fel alá járkáltam a szobámban. Végül még ő is megunta a járkálást és felfeküdt az ágyamra. Sokáig csak néztem őt, majd papírt és ceruzát ragadtam. A rajzolás mindig kikapcsolt agyilag. Hamarosan azonban rá kellett jönnöm, hogy nem az én cicámat rajzolom, ő csak egy alap. Fekete zöld szemű macska lett a rajzomból.
A szeme döbbenetesen emlékeztetett valamire, de nem tudtam mire. Fogtam egy fekete kartont, majd rá ragasztottam a rajzom, így tartást és keretet adva neki. Annyira bele merültem, a rajzom elemzésébe, hogy majdnem eldobtam a lapot amikor megcsörrent a telefonom.
-Igen?-szólaltam bele.
-Szia kicsike... Gondolom nem bánod, hogy elintéztem neked egy szigetre szóló turnét?-szólalt bele nagyapám a vonal másik végén.
-Soha jobbkor-mondtam.
Nagyapa, majd egy óráig ecsetelte, hogy milyen helyekre sikerült leszerveznie a koncerteket és mennyi időm van mindre. Lelkesen jegyzeteltem, majd mikor letette gyors elszaladtam az igazgatóhoz. A férfi éppen a Quartet Night tagjaival egyeztette a következő turnéjuk helyszíneit, így várnom kellett egy kicsit.
Mikor a fiúk elmentek mindent tovább adtam amit a nagyapám mondott. Az igazgató nagyon örült, hogy nem neki kellett ilyesmivel foglalkoznia.
-Nos és ez bele számít abba a kis versenybe, ami alig két hét múlva lejár?-kérdezte, mire csak megvontam a vállam.
-Ki áll nyerésre?-kérdeztem csendesen.
-Jelen állás szerint a mi ügynökségünk kapta a szavazatok nyolcvan százalékát. Innen csak akkor lehet feltornázniuk magukat, ha nagyon sokk embert lefizetnek, de a mi javunkra hajtja a vizet, hogy a bálványaink nagyon fiatalok és nem annyira kiöregedtek mint az ő emberei. Miroku nagyon rossz fába vágta a fejszét-nevetett fel.
Nem válaszoltam. Engem nagyon régen hidegen hagyott a verseny. Semmiképpen nem jöttem jól, ki, de mint annyiszor most is félre tettem a saját érzéseimet, így azok megint csonkábbak lettek. Lassan tényleg érzéketlen munkamániássá válok, majd, de ez van.
-Most sem válaszol. Hogy hagyhatja ennyire hidegen ez a nagyon is komoly verseny?...Nos Miss Hitomi?
-Én így se úgy se jövök ki jól ebből a versenyből akkor miért érdekeljen?
-És még is miért nem jön ki jól belőle?-kérdezte az igazgató.
Percekig nem válaszoltam. Végül eszembe jutott, hogy mit mondott Uta nemrégiben. Álarcot húztam, hogy megvédjek mindenkit amiatt, ami bennem volt. Igaz nem szó szerint így mondta a lényeg azonban benne volt.
-Megígéri, hogy nem mondja el a fiúknak amit most fogok mondani?-kérdeztem halkan.
-Mondja Miss Hitomi. Mit szeretne mondani? Köztünk marad.
Nagy levegőt vettem, majd elkezdtem.
-Miroku Hitomee az apám... Három és fél éves voltam amikor otthagyott minket anyámmal. Tíz évesen anyám megölte magát, azóta a nagyapám nevel aki nem más Miyatsuki...
Az igazgató döbbenten nézett rám.
-Ez Miroku nagy titka. Főleg, hogy van egy lánya és azt is tagadja, hogy Miyatsukihoz bármi rokoni kapcsolat fűzné... Ezért nem jövök ki jól ebből a versenyből.
Percekig csak csend honolt az igazgatóira. A férfi emésztette szavaim súlyát és szinte láttam, amikor felfogja, hogy mit jelenthet ez a kurzusra nézve. Ha maradok a média ott fog hemzsegni a kapuk előtt és könnyen lehet, hogy a fiúknak nem lesz meg a "normális" élet amit megszoktak. A fotósok jelenléte komoly gondot jelenthet, főleg ha közvetlenül a kapuk előtt vannak. Mindenhova csak a busszal
-Ez nem derülhet ki-mondta végül.
Fel állt, majd tőle szokatlan módon elkezdett fel alá járkálni. Csendesen néztem azt, hogy járkál, majd a telefonja után nyúl
-Most menjen Miss Hitomi. Nem mondom el a fiúknak...Készüljön a turnéra.
Ezzel letudta a beszélgetést. A folyosón már hallottam a cicám kétségbeesett nyávogását, de csak néhány másodperc múlva szaladt felém. Felmászott a lábamon, majd a vállamra ült.
-Jól van te butus, nem hagylak itt-mondtam neki.
Befordultam a sarkon és egyenesen neki rohantam Otoyának.
-Basszus a csajok buknak rám ezt eddig is tudtam, de hogy még fel is borítsanak... Hova ilyen sietősen?
-Egy jó lenne ha elengednél-mivel ahogy össze ütköztünk akkor ösztönösen elkapott.-Kettő megyek pakolni...
-Hova mész?
-Turnéra... Otoya ha nem engedsz el a lábadra taposok!
A fiú csak nevetett, mire tényleg rátapostam a lábára. Most végre elengedett.
-Most mi van?-kérdezte, de én csak gyerekesen nyelve töltöttem rá és mentem tovább.
***
Cecily ott ült a vállamon, mikor felszálltam a turné buszra.
-Az a macska mindenhova követ téged? Nekem is kell egy ilyen hűséges jószág-jegyezte meg Ranmaru, ahogy leültem.
-Miért, a te macskád nem ragaszkodott ennyire hozzád?-kérdeztem.
Ő persze vette a lapot és mérgesen felmordult. Soha nem fogom megunni a piszkálását, főleg ha a félre sikerült kapcsolatával piszkálhatom. Magam sem értettem, hogy engem ez miért töltött el örömmel.
-Gonosz vagy megint... Mondjuk nekem legalább volt valami féle kapcsolatom.
Csak megvontam a vállam, de nem szóltam. Nem érdekelt, hogy mivel akar vissza vágni. Ha arra akart utalni, hogy nem volt még semmijen kapcsolatom akkor csak az igazat mondta. Lehet, hogy hiányzott ez a fajta kapcsolat az életemből, de egy éjszaka alatt elhatároztam, hogy nem fogok olyan sebeket nyaldosni egy sötét sarokban amiknek nincs se eleje se vége. Nem fogom hagyni, hogy bárki is megsebzetten lásson ezentúl.
Félre rakom a fájdalmaim és lezárom a múltat. Ideje fontosabb dolgokra koncentrálnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése