Az ismeretlen szoba kicsit megijesztett. Túl nagy volt ahhoz képest amit megszoktam és nem volt benne szinte semmi ismerős. Az ágyam nagyobb volt mint amit ismertem, a szekrényemről nem is beszélve. Még nem jöttek meg a holmijaim így a hangszereim és az íróasztalom sem.
Dobozokból válogattam az ismerős ruháim után kutatva, de rá kellett jönnöm, hogy azok többsége se érkezett meg. Végül egy egyszerű farmernél döntöttem és egy fekete ingnél. Hajam most is kontyba fogtam, majd egy egyszerű tű csattal rögzítettem.
Nem sok kedvem volt találkozni a többi lakóval, de azért fogtam magam és kiléptem a folyosóra. Még nagyon korán volt, de már a szomszéd szobából hallani lehetett, hogy a lányok beszélgetnek és nevetgélnek. Nem maradtam ott hallgatózni inkább elmentem az igazgatóhoz.
Saotome lelkesen üdvözölt.
-Jó reggelt. Tényleg nem él a szabadnapjával? Mikor Miyatsuki megkért, hogy vegyem a szárnyam alá nem akartam elhinni, hogy nem él ilyenekkel, hogy szabad nap.
-Csak annyit akartam mondani igazgató úr, hogy köszönöm, hogy felvett a csapatába. Minden esetre szeretném kérdezni, hogy a holmijaim mikor jönnek meg? Gyakorolnom kellene a mai klip forgatásra, de nincsenek itt a hangszereim-mondtam csendesen, de határozottan.
A férfi nem jött zavarba a nyersségemen. Biztos hozzá szokott már Mikaze Ai szerepében.
-A dolgaid sajnos csak holnapra tudják meghozni, viszont biztos vagyok benne, hogy gyakorló teremben megtalálja a megfelelő hangszert... Min is játszik? Ez az öreg beszámolójából nem igazán derült ki számomra.
-Tudok játszani fuvolán, gitáron, dobon, csellón és hegedűn. A zongorát most kezdtem el nemrég tanulni.
-Hm Mr Ittoki talán tudna kölcsön adni egy gitárt ... Vagy esetleg Camus-san kísérhetné ...
-Egyedül szeretek gyakorolni Igazgató úr...
-Hm értem... Magányos farkas mi?... Áh megvan kitől kérünk kölcsön egy gitárt-mondta.-Kövessen Miss Hitomi!
Végig mentünk a Mesterkurzus épületén, majd az igazgató rá fordult a fiúk szintjére. Pont azt csinálta amihez nem volt kedvem. Meg akart ismertetni valamelyikkel. Bekopogott az egyik szobába, majd csak várt.
Oldalra léptem mikor az álmos kinézetű Ren Jinguuji kinyitotta az ajtót.
-Jó reggelt igazgató úr...
-Jó reggel önnek is Mr Jinguuji. Mr Kurosaki ébren van már?
-Ran! Az igazgató keres!-mondta, majd be ment.
-Ranmaru?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Pontosan. Jó reggelt, hogy van ma Mr Kurosaki. Remélem nem ébresztettem fel.
-Nem csak éppen mentem volna fogat mosni-morogta a rocker.
-Oh értem remélem nem bánja, hogy így magára török, de szeretnénk kölcsönkérni egy gitárt Miss Hitominak-mutatott rám.
-Ni csak... Már megint te vagy az te bajkeverő-mordult fel.
Kihúztam magam és nem hagytam, hogy sértegessen. Csak egy projekten dolgoztunk együtt, de annak is az lett a vége, hogy Ranmaru elszakította a gitárom húrjait, ráadásul mérgében még a földhöz is akarta vágni.
-És minek kéne neki gitár? Ha jól tudom van még legalább kettő neki-mondta végül.
-Csak gyakorolni a kell. A holmijai holnap jönnek meg, így nem tud ma még játszani-mondta az igazgató.
-Úgy is jössz nekem eggyel a húrjaim miatt-mondtam csendesen.
-Kis boszorka-morogta, de azért be ment. Néhány másodperc múlva egy fekete gitárral tért vissza, amit a kezembe adott.
-Köszönöm. Nyugi a húrok a helyén maradnak és nem lesz rajta egy karcolás sem-mondtam, mire elhúzta a száját.
-Te nem olyan vagy, hogy törj zúz-mondta végül.-Mehetek fogat mosni Igazgató úr?-kérdezte.
-Igen és köszönjük-köszönt az igazgató.
Átvetettem a vállamon a gitár pántját, majd se szó se beszéd megfordultam és a szobám felé vettem az irányt. Egész délelőtt keményen gyakoroltam. Nem tudom hány óra lehetett, mikor kimentem egy bögre kávéért és egy gyümölcsért. Ha dolgoztam vagy gyakoroltam mindig megszűnt a külvilág számomra. Nem volt csoda, hogy annyira belemerültem a munkámba, hogy kis híján késésben indultam el a forgatásra.
A stúdió stábja, már nagyon várt rám. Nem is csoda minek után közöltem velük, hogy nem vagyok hajlandó a dalom adni a film záróénekéhez,csak ha személyesen énekelhetem el, nem pedig lemezről játsszák be. Tisztában voltam vele, hogy a felvett zenével kevesebb időt fordítok rá, de akkor a klippet később kellett volna hozzá megcsinálni,ráadásul nem lettem volna benne a hivatalos számban.
Így azonban részben időt is spóroltam, részben három munkát csinálok egyszerre. Leforgatom a hivatalos klippet, szerepelek a film legvégén, mint mellék szereplő és eding énekes ráadásul a hírnevem is növelem.
A kezembe adták a ruhát, amiben kellett lennem a film végén. Gyors átöltöztem, majd hagytam, hogy a filmhez illő sminket és hajkölteményt csináljanak nekem.
-Nos Yuki a feladatod a következő. Mikor az a jelenet, jön, hogy a hős lovag és barátja felülnek a lóra, te kirohansz az utcára a megmentett paraszt ember mellé és oda térdelsz mellé. Ő a te édes apád tehát olyan arcot vegyél fel, ami kimutatja, hogy mennyire hálás vagy a hősöknek. Itt már majd menni fog a számod halk dallama, de ezt majd utána. Annyi biztos, hogy a mi kis főszereplőnk kedvenc jelmondata többször fel fog csendülni a dalban, sőt így kezdjük majd-mondta a stáb vezetője.-Oh itt van a mi kis fő hősünk... Shou! Gyere ide...
Magamban morogtam egy sort amiért nem néztem meg, hogy ki a film főszereplője. Amennyire lehet volna én kerülni akartam a Mesterkurzus lakóit, erre kiderül, hogy az egyik fiúval már dolgoztam (aminek nem lett jó vége) a másikkal meg most fogok együtt dolgozni.
-Shou hadd mutassam be Yuki-sant. Az ő dalára fog zárulni a film.
-Dalok terén konkurencia?-kérdezte nevetve.
Felém nyújtotta a kezét, majd jó erősen megmarkolta és úgy rázott kezet velem.
-Örülök, hogy megismerhetlek.
-Részemről a megtiszteltetés.
Rámosolyogtam, mire ő viszonozta a mosolyom. Nem vette észre, hogy csak egy megjátszott szerepet lát.
-Figyelem emberek öt perc és kezdjük az utolsó jelenetet felvenni. Shou,Hyuga menjetek a lovaitokhoz. Hol az ördögben van a statiszta? Gyerünk emberek mindenki foglalja el a helyét.
Még egyszer gyorsan elolvastam a forgató könyv rám eső részét, majd elvonultam a terem végén lévő kis házhoz. Az utolsó jelenet nem volt túl nehéz ráadásul alig ötperces volt csak.
A tervezett szerint haladt minden. A két katona elköszönt a földművestől, majd lóra szálltak, hogy elvágtassanak a képzeletbeli naplementébe. Én kiszaladtam megvigasztalni az "apámat". Tényleg nem volt sok szerepem, de hát ez van a semminél több ez is.
A dalt felvenni már nehezebb volt. Késő estig ott maradtunk a studióba. Végül teljesen kimerülve, de büszkén kijelenthettem, hogy megcsináltuk a klippet.
-Szép munka volt fiúk lányok. Remélem akinek itt kell lennie holnap is jön időre. A film egy hét múlva lesz bemutatva. Addigra ti megkapjátok a mozi jegyet a premierre, valamint megkapjátok DVD-én a filmet és az extrákat-mondta a stáb vezető.
Csak fél füllel figyeltem arra, hogy mit mond, mert közben a nagyapámtól jött SMS-t olvastam.
"Ha végeztél csörögj rám. Én viszlek vissza a Mesterkurzusra"
-Végeztünk mára?-kérdeztem csendesen.
-Igen köszönjük a munkádat... Ja és Yuki a premieren téged is várunk. Ha megadod a címed a filmet is elküldöm neked.
Élőkeresetem a pénztárcámat, majd adtam neki egy posta fiók címet. Elköszöntem, majd mielőtt bármi mást mondhattak volna kimentem a folyosóra. Nagyapa a harmadik csöngés után felvette.
-Szia Hópihe menjek érted?-kérdezte rögtön.
-Szia. Igen jöhetsz értem.
-Oké öt perc és ott vagyok-mondta, majd lerakta a telefont.
Lassan haladtam az épületből kifelé. Menet közben megálltam az automatánál, majd vettem egy forrócsokit magamnak meg egy csokit. A bejárati ajtó belső oldalánál vártam meg a nagyapámat. Mikor meg állt a kocsival gyors kiszaladtam az épületből, majd beültem mellé.
-Oh vigyázz kicsim. A végén még kakaós lesz a kocsim-nevettet az öreg.
-Szia papi... Hogy hogy itt vagy a városban? Azt hittem kimész a vidéki házadba.
-Hát úgy is volt... Valakinek azonban el kell feledtetni a múltat nem gondolod? Tessék ez a tied-nyúlt hátra a kocsi ülése mögé, majd egy nagyobb dobozt tett az ölembe.
-Au szeptember négy van ma?-kérdeztem fájdalmasan.
-Igen. Na gyerünk bontsd ki. Ez csak az én egyetlen unokámnak jár a szülinapján-mondta.
-Papi-kezdtem ahogy a doboz csomagolását is.-Te is tudod, hogy van másik unokád rajtam kívül.
-De egyik sem tisztel és nem is akarnak hallani rólam. Meg aztán olyan mint te nincs még egy...
Végre megszabadultam a csomagoló anyagtól, majd felnyitottam a doboz fedelét. Sötétkék borítású hegedű tok volt benne.
-Ugye nem mondod komolyan?-kérdeztem könnyes szemmel.
-Hát én már nem nagyon használom...
Felpattintottam a fedelét a toknak. Fekete bársony bélésben ott feküdt nagyapám féltve őrzött kincse. A család ősi hegedűje. A cseresznye fából készült hegedűt mindig az kapta meg akit a család fő az utódjának gondolt.
-Miért én?-kérdeztem csendesen.
-Mert te tudod, milyen ha család nélkül nő fel az ember-mosolygott rám.-Boldog Tizennyolcadik születés napot-mondta.
Bár nem mondta ki mind ketten tudtuk, hogy egy bizonyos esemény miatt nem teljesen boldog ez a nap. Becsuktam a tokot, majd magamhoz szorítottam azt. Talán a hegedű az új élet kezdetének is tekinthető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése